Megjelent a Középsuli sorozat 17. része

Megjelent a Középsuli című sorozat tizenhetedik epizódja, mely negyvennyolc perces játékidejével meghaladja az eddigi összes Középsuli-epizód hosszúságát. Nemcsak a hosszúság, de a tartalom is tömött volt. Szedjük össze együtt, mi minden történt a legújabb epizódban.

Matyi és Olivér szövetkeztek Bende ellen, vagy legalábbis Olivér ezúttal a saját érdekeit tartja szem előtt: szeretne egy olcsóságot vásárolni Rozi elhagyott méregdrága táskája helyett.

IMG_6186

Olivér azt mondja Matyinak, hogy Bendének vizeletvisszatartási problémái vannak. Az epizódból végül nem derül ki, hogy ez igaz-e, de mindenesetre hamarosan az egész osztály erről pletykál.

IMG_6316

Réka továbbra is bántja Rozit, ezúttal a tesiszertárban egy bottal inzultálta az osztály lúzerlányát.

IMG_6285

Beni visszatért Korinnához, és Olivér majdnem megfulladt a sok nyálban, a két szerelmes úgy “párzódott” a folyosón.

IMG_6838

Megtörtént Melcsi néni és Krisztosz bá’ első randija, egy osztálypiknik. Kata tanárnő rájuk nyitott, fura helyzet.

IMG_6249

Olivérnek két interjúalanya is akadt, az MDC zenekar frontembere az egyik, akire Zsófi máris rá akart mászni, Olivér viszont elhessegette őt. Eléggé bunkó módon ráadásul.

IMG_6566

Olivér másik interjúalanya a kissé egoista szerepet játszó RoyalSzabi, aki azzal dicsekedik, hogy ő harminc másodperc alatt felszed egy lányt. Nos, Rékával ez nem ment, a lány úgy megrúgta, mint annak a rendje. Fájhatott is szegény YouTube-videósnak a lábbal mért csapás.

IMG_6623

Szecso, miután Beni már kikerült a képből, megjelent az iskolában, hiszen szüleik nemrég íratták át őt abba az iskolába, ahová kedvenc osztályunk diákjai is járnak. Össze is akadt Korinnával, akivel azonnal egymásra találtak.

IMG_6618

Delhusa Gjon ezúttal népdalokat énekeltetett a diákokkal, na meg saját dalai is felcsendültek. Meg Olivér kedvenc dala is: a Mert a nézését meg a járását.

IMG_6658

Korinna az utóbbi időben egyre tiszteletlenebb kezdett lenni a tanári kar tagjaival. Hogy miért, azt egyelőre nem tudtuk meg.

IMG_6309

Bende újra megcsalta Esztit. Barbi megpróbálta felszedni Dominikot, csakhogy bosszantsa ezzel Bendét. Nos, úgy tűnik, a terv bevált végül.

IMG_6827

Matyi randira hívta Barbit, a lány pedig elfogadta a kérést.

IMG_6821

Paulának megtetszett Zsombor. Vajon mit fog szólni ehhez Eszti, ha megtudja? Egyáltalán: meg fogja tudni?

IMG_3907

Olivér robbantott. Hogy kicsapják-e őt, az a következő részekből kiderül.

IMG_6923

 

(Visited 5 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez