Lionel Messi nagykövet lett

Mégpedig a 2020-as dubaji világkiállítás első globális nagykövete.

Az ötszörös aranylabdás focista tegnap vette át a kinevezését. Kiválasztásában vélhetően szerepet játszott, hogy több mint 80 millió követője van a közösségi oldalakon, és nemzetközi felmérések szerint 85 százalékos az ismertsége. Vagyis ő az egyik legbefolyásosabb szereplője a világ legnépszerűbb sportjának.

“Az expók a globális érdeklődésre számot tartó dolgokra fókuszálnak, arra, hogy közösen jobb jövőt álmodjunk és teremtsünk meg” – mondta az Expo 2020 vezérigazgatója, Reem Al Hashimy az TradeArabiának. “És ki lenne jobb választás, mint azok, akik máris sokat tettek ezért? Lional Messi teljesítménye összehozza az embereket, ezért a befolyása messze túlmutat a pályán. Ő az ideális ember az első globális nagykövetnek. Legyőzte gyerekkori egészségügyi problémáit, hogy elérhesse az álmát, kemény munkával nemzetközi kiválóság legyen. Ösztönzően hat mindenkire, eléri a fiatalokat szerte a világon, és össze is tudja hozni őket, hogy együtt csináljuk meg 2020-as expót.”

A dubaji világkiállítás szervezői abban hisznek, hogy az innováció és a fejlődés nem más, mint az emberek és az elképzelések újfajta kombinációja. A jelszó az, hogy a gondolatok összekapcsolása teremti meg a jövőt. Ennek megfelelően országok sokaságát és emberek millióit akarják összehozni az emberi leleményesség megünneplésére.

Messi az első, de nem az utolsó globális nagykövete az expónak. A sport mellett a zenei, a művészeti, a kulturális életből, a médiából is kérnek majd fel hírességeket a következő hónapokban. Akárcsak az építészetből és a formatervezésből, a tudományból és a technikából, az üzleti és a gazdasági életből, az oktatásból és az emberbaráti szervezetekből, a fenntartható fejlődésben szerepet játszókból. Hisz minderről szól majd az Expo 2020.

A nagykövetek pedig járják majd a világot, népszerűsítenek, és például részvényesekkel is tárgyalnak majd arról, hogy a különböző cégek miként tudnának bekapcsolódni a világkiállításba – írja TradeArabia.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez