30 éve fagyott állatot sikerült életre kelteni

Most azonban csak egy alig egy miliméteres kis állatról van szó, egy úgynevezett medveállatkáról. A medveállatkák (Tardigrada) közeli rokonságban állnak az ízeltlábúakkal, de több tulajdonságuk eltér. Testüket kemény kutikulapáncél fedi, és azt hidrosztatikus váz feszíti ki. Ragadozó és növényevő fajaik is vannak. Több mint 1000 fajuk ismert.

Méretük 0,2-től 1,5 mm-ig terjed; többségük fél milliméternél rövidebb. Hengeres, zömök testük fejből és 4 törzsszelvényből áll. A szelvényekhez 1-1 pár csonkláb tartozik, ezek végén 4-8 karom ül.  Leggyakoribb életterük a zúzmók és mohák életközösségei, de a világ bármely pontján fellelhetők, így homokdűnékben, mocsarakban, gleccserekben, kőfalakon, háztetőkön, óceáni üledékekben, hőforrásokban, radioaktív hőforrásokban, forró kénforrásokban, jég alatt, tengerparton, tengerben, édesvízben, ahol akár elérhetik a 25 000 állat/liter sűrűséget is. Ezért nevezik őket extremofilnek – vagyis olyan élőlénynek, amelyik kedveli az extrém helyzeteket.

Ez a medveállatka, amit most japán tudósok felélesztettek, az Antarktiszon élt – ami szintén nem valami barátságos élőhely, a medveállatkákon kívül csak elszánt természettudósok tudnak ott megélni. Az állatkákat még 1983-ban gyűjtötték be az Antarktiszon, és azóta – egészen 2014-ig – mínusz 20 fokos fagyasztóban tartották őket. Ekkor olvasztották ki – s figyelték, hogy mi történik. Az állatkák két hét után már mozogtak, táplálkoztak, élték normális életüket.  Lefagyasztottak 19 medveállatka-petét is akkor – ebből 14 a harmincévnyi fagyasztás után kikelt, és egészséges felnőtt állat lett belőle.

Korábban a csúcs kilenc év volt, amíg egy élőlény kibírta károsodás nélkül mélyfagyasztásban. A medveállatkák vizsgálatával azt szeretnék elérni, hogy nagyobb, bonyolultabb szervezeteket is sikerüljön fagyasztással olyan állapotba juttatni, amely után romlás nélkül visszahozhatók az életbe.