Magyar pornós akasztotta ki a brit plébánost

A 24 éves magyar pornószínésznő egy templom bejárata előtt forgatott fétisvideót, ami kicsapta a biztosítékot a helyi plébánosnál.

„Az emberek ide imádkozni és emlékezni járnak” – mondta Paul Tullet plébános, aki szerint elfogadhatatlan, amit a magyar lány művelt a templom területén. A pap felháborodva jelezte, hogy tőle nem kapott felhatalmazást és engedélyt a stáb, hogy ilyen jellegű filmet forgassanak. Ráadásul még meg sem keresték őt, ezért nem is volt tudomása arról, hogy a 135 éves Water Orton templom előtt és annak temetőjében forgattak. Természetesen, ha meg is keresték volna, akkor sem adott volna engedélyt a forgatásra – mondta a plébános felháborodottan.

sdasdasdasda

A 135 éves templom Warwichshireben található, itt forgatott pikáns filmet a PornXN számára a Lyen Parker művésznéven ismert magyar lány, aki a templom bejárata előtt ruhán keresztül pisilt, majd ezután a templom temetőjében, majd a faluban meztelenkedett. A videó azóta megtalálható a PornXN oldalán.

A felvételből kivehető, hogy a magyar pornós és az operatőr tisztábban van azzal, hogy engedély nélkül forgatnak. Sőt a videóból jól kivehető az operatőr hangja is, aki többszőr is felhívta a figyelmet a járókelőkre. A PornXN nem kommentálta a történteket. A plébános azonban jelezte, hogy mindezt nem hagyja annyiban.

ssdsdsdss

(Visited 42 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez