Turbános szikhet parancsoltak le egy amerikai repülőgépről, mert “olyan muzmulmánosan nézett ki”

Ezt persze nem hivatalosan mondták neki – hivatalosan semmit sem mondtak. Csak leszállították.

Torontóból repült volna egy négyfős társaság – három muszlim és egy szikh – New Yorkba. Ketten közülük fizettek is 70 dollár plusz költséget, hogy business class-ra helyezzék át őket.  A másik kettő nem.  Már a gépen ültek, amikor  – egyikük elmesélése szerint – odament hozzájuk az utaskísérő, és arra kérte őket, hogy hagyják el a gépet. Shan Anandnak – aki egyébként nem is muszlim – annyit mondott, hogy azért kell távozniuk, mert a “kapitány nem érzi magát biztonságban”, ha ők is fedélzeten vannak.

Közben – szintén az ő elmesélése szerint – az utasok is rasszista megjegyzéseket tettek rájuk. A kapunál a légitársaság képviselője is megerősítette, hogy a bőrszínük “nem segített” nekik – és arra hivatkozott, hogy azért kellett elhagyniuk a gépet, mert “nehezen értelmezhető”, hogy miért kértek ketten business osztályt, a másik kettő meg nem.

A sértettek – természetesen – perlik a gépet üzemeltető Republic Airlinest, illetve az American Airlinest, amelynek az alvállalkozója. Fejenként egymillió dollárt kérnek a nem vagyoni károk megtérítésére. A légitársaság képviselője egyelőre nem nyilatkozott az ügyben.

A hírre gyorsan reagált a közösségi média is – e szerint a hasonló esetek az Egyesült Államokban az utóbbi hetekben egyre gyakoribbak. Az Amerikában élő szikhek különösen sokat panaszolják, hogy egyre gyakrabban éri őket diszkrimináció, mert – turbánjuk és szakálluk miatt- sokan nézik őket muszlimnak.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez