Szellentésért verte halálra fiát egy apa

Ebéd közben eresztette el magát a 13 éves srác, akit édesapja ezután egy bottal vert halálra.

A zimbabwei rendőrség azóta már letartóztatta a 48 éves férfit, aki a kihallgatás során bevallotta tettét. Az apa elmondta, hogy nem állt szándékában megölni szeretett fiát, csupán meg  akarta leckéztetni őt. Ebéd közben ugyanis illetlenség szellenteni – mondta a férfi, akit hamarosan gondatlanságból elkövetett, halált okozó testi sértés vádjában állítanak bíróság elé.

Szemtanúk, köztük szomszédok a New Zimbabwe napilapnak azt mondták, hogy a fiú az apja elől menekült, majd elesett és egy kőbe verte be a fejét. Az apja ezután még jól el is verte egy gumibottal. A verés után azonban a 13 éves fiú jelezte szüleinek, hogy nagyon nem érzi jól magát, fáj a feje, majd összeesett. A szülők ezután azonnal értesítették a mentőket. A gyermekük azonban azelőtt meghalt, hogy azok  kiértek  volna.

A rendőrség jelezte, hogy a 13 éves Munyaradzi Musavengana holttestét a Masvingo Kórházba szállították. Az, hogy pontosan mi okozta a srác halálát, majd csak a halottkém jelentés tudott egyértelmű választ adni – közölte a rendőrség.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez