Kevesen fognak bukni az új amerikai vízumrezsimmel, de azok nagyot

Az amerikai hatóságok csütörtöktől alkalmazzák a vízummentes beutazás szigorításáról december elején megszavazott törtvényt.

Az amerikai külügyi szóvivői hivatal közleménye szerint az Egyesült Államok elkötelezett az országba érkező, napi több mint egymillió látogató beutazásának megkönnyítése mellett, ugyanakkor érvényesíteni kívánja a legszigorúbb nemzetbiztonsági és határvédelmi előírásokat. A decemberben megszavazott törvény értelmében a vízummentességi programban részt vevő országokból nem léphetnek be többé vízum nélkül az Egyesült Államokba azok az állampolgárok, akik 2011. március 11. után Iránba, Irakba, Szudánba vagy Szíriába utaztak. Kivételt képeznek a vízummentességi programban részt vevő országok diplomatái vagy katonai küldetést teljesítő állampolgárai. A beutazási korlátozás ugyanakkor érvényes azokra, akik kettős állampolgársággal rendelkeznek: a vízummentességi programban részt vevő ország állampolgárai, emellett iraki, iráni, szudáni vagy szíriai állampolgárok is. Nekik ezentúl a szokásos vízumkérelmet kell benyújtaniuk az adott ország amerikai nagykövetségén vagy konzulátusán. Akiknek már van ESTA (internetes) vízumengedélyük, azoktól visszavonják, és egyedi elbírálás alapján döntenek a vízumaikról.

Az új jogszabály a vízummentességi programban részt vevő harmincnyolc országra – köztük Magyarországra is – vonatkozik.

A törvény, amelyet a párizsi merényletek és a kaliforniai San Bernardinóban elkövetett terrorakció után, elsöprő többséggel fogadott el a kongresszus, nem csak beutazási szigorításokat tartalmaz, hanem a kedvezményezett országoktól megköveteli azt is, hogy osszák meg információikat Washingtonnal az esetleges terroristagyanús személyekről.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez