Továbbra sem kér a menekültekből Japán

Az ázsiai szigetországban tavaly mindössze 27 menedékkérőt fogadott be, miközben elutasították a kérelmek 99 százalékát. A jogvédők emiatt felszólították a tokiói kormányt, hogy legyen befogadóbb a menekültekkel szemben.

Japánban  összesen 7586 menedékkérelmet nyújtottak be 2015-ben, a japán igazságügyi minisztérium szerint ilyen magas számú kérelemre korábban nem volt példa. Ennek ellenére a kérelmek 99 százalékát elutasították a japán hatóságok, vagyis mindössze 27 menedékkérő kapott pozitív elbírálást.  A  tavaly menedékstátuszt  kapó emberek között hat afgán, és három-három szíriai, etióp és Srí Lanka-i van, a másik 10 ember származásáról nem tudni pontos információt.

A japán menekültügyi szervezet szerint azonban az országnak sokkal több menekültet kellene befogadnia. Az ENSZ sem hagyta szó nélkül a japán gyakorlatot: az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) összehasonlításképpen megjegyezte, hogy míg Törökországban 1,8 millió menekült státuszú ember él, Japánban mindössze 2419. A japán minisztérium azzal védekezett, hogy még így is nagy arányban nőtt a befogadottak aránya az előző évekhez képest, mert 2013-ban hat, 2014-ben pedig 11 menedékkérelmet bíráltak el pozitívan.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez