Ópiummal fűszerezték az ételeket Kínában, hogy rájuk kattanjanak a vendégek

A kínai hatóságok 35 étteremben vizsgálódnak: ötnél már bebizonyosodott, hogy valóban ópiumőrleménnyel „varázsolták el” a vendégeket.

Kínában tilos bármilyen mák- és ópiumszármazékot használni és árulni: ezekből készül ugyanis a világ legkeményebb kábítószere, a heroin. Ennek ellenére néhány igen nagynevű kínai étterem, fittyet hányva a törvénynek, ópiumőrleménnyel csempészett ízt és élvezetet az ételeibe, azért, hogy szó szerint rájuk szoktassa a vendégeit. A trükk egyébként bevált, mert a visszatérő vendégek száma jelentősen megnőtt. Egy sanghaji étteremben például tésztás ételeket és batyukat ízesítettek ópiumőrleménnyel, Pekingben pedig egy tengeri herkentyűkre szakosodott vendéglő használta a „csodafűszert”.

Egyébként nem ez az első eset, hogy tiltott “fűszerek” használata miatt zártak be éttermeket Kínában. 2012-ben hét helyet, 2004-ben pedig több mint 200-at lakatoltak le rendőrök. A kínai hatóságok pedig minden évben elmondják, hogy az élelmiszertörvények betartását rendkívül szigorúan veszik, nem beszélve a kábítószer elleni intézkedésekről.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez