Egész éves fizetését hagyta egy sztriptízbárban

A kínai vándormunkás éppen hazafelé tartott volna a Holdújévre. Vitte magával egész éves keresményét, és úgy érezte a jól végzett munka után megérdemel egy kis lazítást.

Nanjingból indult volna haza  jó munkásember, belső zsebében lecippzárazva teljes éves keresménye, közel egy millió forintnyi jüan.  Ő is kínai vándormunkások több százmilliós táborához tartozik – évente csak egyszer-kétszer jár haza, a több ezer kilométernyire lévő faluba. És ekkor viszi haza azt a pénzt a családnak, amit egész évben összespórolt. A meg nem nevezett, de igen szerencsétlen ember  most úgy érezte, az egész évnyi gürcölés után megérdemel egy kis lazítást. Hazaindultában betért egy út menti  sztriptízbárba.   Iszogatott is, no meg nézte a széplányokat, amint izgatóan vonaglanak a színpadon. Az ilyen helyek szigorúan illegálisak Kínában, de az esetről tudósító South China Morning Post szerint a vetkőzős tánc az utóbbi időben annyira menő lett Kínában, hogy gyakran még halotti torokon (!) is ott vannak a vetkőzős lányok. A lányok pedig nyilván elsőre levették, hogy emberünknek pénze van, tapasztalata viszont nem sok. Egyikük felhívta maga mellé a színpadra táncolni, aztán a sok simulásnak az lett a vége, hogy a férfinak hopp eltűnt a zsebéből a pénz. De mire ezt észrevette már a nő is eltűnt. A rendőröknek azt mesélte, hogy még látta, ahogy beszáll egy autóba, de nem tudta megakadályozni, hogy elinaljon. Most meg bottal üthetik a nő, és a pénz nyomát. Hogy otthon mit kapott az ügyért, arról nem szólt a SCMP.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez