Imádkozzon értem! – kérte az iráni elnök a pápát

Hasszán Róhani ma magánbeszélgetést folytatott a Vatikánban Ferenc pápával.

“Azt kérem, hogy imádkozzon értem” – mondta a katolikus egyházfőnek az iszlám állam elnöke 40 perces találkozójuk után. Róhani arról is beszélt, hogy a vizit igazi öröm volt. Ferenc pápa válaszul megköszönte a látogatást, és hozzátette: bízik a békében. Majd egy medált ajándékozott az iráni elnöknek, rajta Szent Mártonnal, aki éppen egy szegény emberen segít. Egy jószándékú testvériség jeleként, mint mondta.

Róhani kézzel csomózott, piros szőnyeget vitt ajándékba, és azt is közölte a pápával, hogy a darab az iráni szent városból, Komból való.

Az iráni elnök a délelőtti látogatásra két tucat limuzinból álló konvojjal érkezett. A Vatikánban a biztonsági intézkedéseken, amelyek november közepe, a párizsi merényletek óta egyébként is nagyon szigorúak, még jobban szigorítottak. A turisták és a rómaiak meg sem közelíthették a Szent Péter tér oszlopait a vizit idején.

1999 óta most találkozott először iráni elnök katolikus egyházfővel. Teherán minél fontosabb helyet szeretne elfoglalni a világban most, hogy a nukleáris programjáról aláírt megállapodás után visszatér a nemzetközi arénába. Ennek része a vatikáni látogatás is.

Irán elsősorban a Közel-Keleten szeretne nagyobb szerepet kapni, mégpedig közvetítőként az ottani konfliktusokban. Ugyaenbben a minőségben Ferenc pápa is sokat tett már le az asztalra a válságok megoldása terén, így volt miről beszélni. A katolikus egyházfő csaknem három éve tartó pápasága idején folyamatosan azt hangsúlyozza, hogy a közvetítés a konfliktusok megoldásának legjobb módja, és kulcsszerepet játszott az Egyesült Államok és Kuba közötti kapcsolatok normalizálásában.

Hasszán Róhani négynapos európai útján az Iránról kialakult kép javításán túl a diplomáciai elszigeteltségnek is véget kíván vetni, és a gazdasági kapcsolatok újraélesztés is a napirendjén szerepel a szankciók hosszú évei után. Mielőtt a Vatkánba indult, vezető üzletemberek fórumán vett részt Rómában. Arról beszélt, hogy Irán a legbiztonságosabb és legstabilabb ország az egész térségben.

Róma mindig támogatta, hogy Teherán játszon szerepet a közel-keleti feszültségek enyhítésében, a szíriai válsággal kezdve – mondta Paolo Gentiloni külügyminiszter, miután irodájában iráni kollégájával tárgyalt. Olaszország lehetséges béketeremtőnek látja Iránt a szíriai polgárháborúban, annál is inkább, mert attól tart, hogy a háborúskodás tovább destabilizálja Líbiát a Földközi-tenger vele szemközti partján, táplálja a terrorizmust és veszélyezteti az energiabiztonságot. Róhani egyébként a nukleáris megállapodáshoz vezető tárgyalásokat úgy írta le, mint a közel-keleti béke lehetséges tervrajzát.

Az iráni elnök négynapos olaszországi és franciaországi vizitjén a befektetőket is próbálja rábeszélni iráni projektekre. Útját erdetileg novemberre tervezték, a párizsi merényletek miatt halasztották mostanra.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez