Gyerekek, kötelező a színház és a jegyet is ti fizetitek!

Utálják a diákok a kötelező színházi előadásokat és koncerteket, miközben a felnőttek igyekeznek kedvet csinálni ezekhez. Nem így Türkmeisztánban, ahol a szülők aligha örülnek az új kiadásnak: a heti egyszeri színházjegynek.

Művházat minden faluba és városba! – szólt annak idején a szovjet rendelet. Fel is építették ezeket, volt is bennük valamilyen élet, a rendszerváltásig. Azóta viszont csak a hivatalos ünnepségek kedvéért döglődnek, hacsak nem hordták már szét a székeket, vagy éppen az egész épületet.

A türkmén művházak viszonylag jól tartották magukat, vélhetően a minisztériumi finanszírozásnak köszönhetően. Az évi 50 millió manatos (1 manat körülbelül 82 forint) költség azonban egyre terhesebb lett. Január 1-vel meg is szabadultak tőle és a kultúra szentélyei önálló gazdasági elszámolás alá kerültek.

Persze ez nem jelenti, hogy levette volna róluk kezét az állam. Gondosan elrendezett mindent: heti egyszeri művház látogatásra kötelezte a diákokat. A rendelet miatt nyilvánvalóan felpezsdülő színpadok előadásaira és koncertjeire az 1 manatos fix árat is nekik kell fizetniük.

Bár erről nem szólnak a hírek, aligha örülnek az iskolások, hogy zsebpénzüket ilyen tételekkel terhelik meg. Ez azért is feltételezhető, mert óriási gázkészlete (4. a világon) ellenére, a türkmén társadalom több mint fele él a létminimum alatt.

Az új szabály a művházaknak sem tetszik. Az emigráns türkmének által működtetett chrono-tm.org hírportálnak az egyik rendező elmondta, a diákok jegyei nem fogják tudni fedezni a költségeket. Ezért félő, hogy elbocsátások és egyéb elvonások következnek.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez