HOAX volt az eritreai sztori, nem jár börtön az egynejűségért

Az eritreai kormány hatalmas felháborodással fogadta azt az általa „hazugságnak” nevezett hírt, miszerint börtön jár az egynejűségért Eritreában. A cikk előszőr a Crazy Monday nevezetű kenyai oldalon jelent meg, amit ezután gyorsan átvette a világsajtó. Onnét pedig mi is.

„Szánalmas” – mondta egy eritreai kormányzati képviselő a BBC-nek, határozottan cáfolva a kenyai bulvárlap oldalán megjelent hírt Eritreáról. „A hír nem igaz, és ezt mindenki tudja” – tette hozzá a tisztviselő, aki szerint ez az egész egy ízléstelen, rossz vicc volt.

Eritrea információs minisztere is megszólalt az ügyben, „ijesztőnek”, de emellett „nevetségesnek” is nevezte a kamu cikket. Szerinte „sötét erők” dolgoznak azon, hogy Eritreát a lehető legrosszabb fényben tüntessék fel.

A New York-i székhelyű Human Rigths Watch azonban felhívta a figyelmet arra, hogy Eritreában ettől függetlenül az emberi jogok helyzete rendkívül rossz, a rezsim pedig minden lehetséges eszközzel korlátozni próbálja a szólásszabadságot. Ezért nem véletlenül hívják Eritreát, Afrika Észak-Koreájának.

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez