Őket szeretné az elnökválasztás fináléjában látni a New York Times

Az iowai jelölőgyűlés előtt alig egy nappal a tekintélyes New York-i napilap Hillary Clinton volt külügyminisztert és John Kasich ohiói kormányzót biztosította támogatásáról pártjaik leendő elnökjelöltjeként. Míg róluk áradozott állásfoglalásaiban a napilap, addig a többi republikánus jelöltről lesújtó véleménnyel volt írásaiban.

A befolyásos napilap két szerkesztőségi állásfoglalásban méltatja a két elnökjelölt-aspiránst. “Egyike a legátfogóbban és legmélyebben képzett jelölteknek a modern kori történelemben” – fogalmaz az egyik vezércikk a demokrata párti Hillary Clintonról.

A republikánusok elnökjelölt-aspiránsáról, John Kasich ohiói kormányzóról pedig a másik vezércikkben azt állapítja meg, hogy “ő az egyetlen elfogadható választás”.

“Hillary Clinton lenne az egyetlen nő, akit nagy párt jelöl elnöki posztra” – írja a lap, amely korábban már háromszor biztosította támogatásáról a politikust. Kétszer szenátusi jelöltsége esetén, majd pedig 2008-ban, az elnökválasztási kampányban, amikor Clinton alulmaradt Barack Obamával szemben.

Vezércikkében a The New York Times dicséri ugyan Bernie Sanderst is, Clinton nagy vetélytársát a pártján belül, ám leszögezi, hogy a vermonti szenátornak nincs meg az tapasztalata, amellyel Hillary Clinton rendelkezik.

A cikk aztán teljes egészében a volt first lady, volt szenátor és volt külügyminiszter politikai sikereinek elemzéséről szól.

Lesújtó véleményt fogalmaz meg viszont a Republikánus Párt két vezető elnökjelölt-aspiránsáról a The New York Times, amely külön állásfoglalásban foglalkozik a republikánusokkal. “Esély a republikánus verseny újraindítására” – címmel elemzi a politikai táboron belüli helyzetet, elsősorban is Donald Trump üzletember és Ted Cruz texasi szenátor politikáját.

“Trumpnak nincs tapasztalata, és nem is érdekli őt, hogy beletanuljon a nemzetbiztonsági, védelempolitikai és globális kereskedelemmel foglalkozó ügyekbe” – állítja a lap, Ted Cruzról pedig úgy vélekedik, hogy képes “bármit mondani, csak hogy nyerjen. A nagyobb aggodalom az, hogy szavait a tettek is követnék.”

Majd – miután számba vette a többi republikánus politikust, aki az elnökjelöltségre pályázik – a The New York Times idézi John Kasich ohiói kormányzót, aki az egyik kampánygyűlésen reményről, jövőről, pozitív dolgokról beszélt.

Kasich “az egyetlen elfogadható választás a szélsőségességbe és tapasztalatlanságba belefáradt republikánusok számára” – fogalmaz a The New York Times.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez