Melyik útlevél éri a legtöbbet?

Már nem pénzügyileg, hanem hasznosságában. Ugyanis egyáltalán nem mindegy, hogy milyen útlevelünk van, főleg ha szeretnénk elutazni a világ különböző pontjaira. A The Passport Index sorba állította a világ útleveleit, attól függően, hogy hány országba tudunk bejutni velük.

Az oldalt és a listát úgy állították össze, hogy megmutassa, melyek a “legerősebb” és melyek a “leggyengébb” útlevelek a mai világban. Egy ország útlevele akkor kap egy pontot, ha azzal vízum nélkül vagy a fogadó országban szerzett vízummal beengedik tulajdonosát egy adott országba.

Ehhez összesen 199 helyet vettek alapul, melyből 193 ENSZ-tagország, illetve hat egyéb terület (Makaó, Koszovó, stb.). Ezzel aztán a maximum elérhető pontszám a 199 lett. A kutatáshoz pedig publikus adatokat és a különböző országok kormányszerveinek információit használták fel.

Valószínűleg senkit nem ér nagy meglepetés, hogy az első helyen az Egyesült Államok és Nagy-Britannia áll. Ezekkel az útlevelekkel szinte bárhova korlátozás nélkül tudunk utazni. Nem ilyen egyszerű a helyzetünk viszont, ha palesztin vagy dél-szudáni utazási okmányokkal rendelkezünk: ezekkel egészen ijesztően korlátozottak a lehetőségeink.

(Visited 2 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez