Tízezrek várakoznak még mindig a kantoni pályaudvaron a havazás miatt

Napok óta tízezrek vesztegelnek a dél-kínai Kanton város központi vasúti pályaudvarán, mert a havazás fennakadást okozott a vonatok közlekedésében. Nem véletlen az utazók nagy száma: közeledik a kínai holdújév, és ilyenkor százmilliók kelnek útra Kína-szerte.

Az elmúlt napokban csaknem 100 ezer ember zsúfolódott össze a pályaudvaron. A legfrissebb jelentések arról szólnak, hogy kedden éjszaka és szerda reggel valamelyest oszlott a tömeg: a vasúttársaság mentesítő vonatok, köztük szuperexpresszek beállításával igyekszik a helyzeten javítani, miközben a város egy másik pályaudvarára is szállítottak embereket.

A Kuangcsou Vasúttársaság közlése szerint szerdán mintegy 30 ezren várakoztak a kantoni állomáson. A kínai médiát ellepték a vándormunkások több tízezres seregét ábrázoló képek, amint az emberek csomagokkal, batyukkal körbevéve várnak összezsúfolódva, terelőkorlátok között.

A pályaudvar előtti téren 16 átmeneti szálláshelyet alakítottak ki, ahol 20 ezer ember tölthette fedél alatt az éjszakát. Az embereket arra kérték, hogy legfeljebb 3 órával indulásuk előtt érkezzenek meg az állomásra.

Amikor a miniszterelnök is segít a tömeg irányításában

A legnagyobb kínai családi ünnep, a holdújévhez kapcsolódó közelgő tavaszünnep alkalmából minden évben százmilliós tömegek utaznak az ország egyik részéből a másikba, hogy a többnapos munkaszünetet rokonaik körében, szülőföldjükön töltsék.

Ilyenkor az ország legzsúfoltabb pályaudvara a kantoni. 2008-ban ugyanebben az időszakban százezrek voltak kénytelenek a pályaudvar környékén vesztegelni, mert a hó és a jegesedés tartós fennakadást okozott a közlekedésben. Akkor Ven Csia-pao miniszterelnök utazott a helyszínre, hogy a kedélyeket megafonnal a kezében lecsillapítsa.

A holdnaptár szerinti újév – a kínai asztrológia szerint a majom éve – február 8-án köszönt be. Az ehhez kapcsolódó 40 napos utazási időszakban az idén 2,9 milliárd utazásra számítanak Kínában földön, vízen és a levegőben.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez