Szexrabszolgaság, tömeges gyilkosság, gyerekkatonák – bíróság előtt a kongói hadúr

Ismét bíróság elé kellett állnia a korábban a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) által háborús bűnökért elítélt Germain Katanga kongói hadúrnak, aki ellen hazájában indult újabb eljárás kevéssel tervezett szabadulása előtt.

Katangát a Kongói Demokratikus Köztársaság ügyészsége azzal vádolja, hogy további háborús és emberiesség elleni bűnöket követett el, illetve lázadásban vett részt. Egyebek mellett kilenc ENSZ-békefenntartó haláláért, illetve az aranylelőhelyekben gazdag északkelet-kongói Ituri térségben 1999 és 2007 folyt más erőszakos cselekményekért teszik felelőssé öt tettestársával együtt.

Ituriban a törzsi milíciák közti harcokban mintegy 60 ezer ember vesztette életét nyolc év alatt. Katangát egyebek mellett azért állították az ICC elé, mert 2003 februárjában Ituri régióban részt vett egy falu lerohanásában, amely során lőfegyverekkel és bozótvágó késsel felfegyverkezett emberek több mint 200 civilt lemészároltak.

A hírhedt hadurat 2005-ben vették őrizetbe, majd 2007-ben átadták a hágai Nemzetközi Büntetőbíróságnak, ahol 2014-ben gyilkossághoz és fosztogatáshoz nyújtott bűnsegédletért tizenkét évi börtönre ítélték. Az ítéletet azonban tavaly novemberben csökkentették jó magaviseletére, illetve arra hivatkozva, hogy Katanga megbánást tanúsított. Decemberben átszállították hazájába, ahol a tervek szerint január 18-án szabadon kellett volna engedni, ám a kongói hatóságok újabb eljárást indítottak ellene, s erre hivatkozva rács mögött tartották.

Katangát az ICC tevőleges és tömeges emberöléssel, nemi erőszakkal, szexrabszolgaságra kényszerítéssel és gyerekek katonának való besorozásával is megvádolta, de ezeket a vádpontok végül nem nyertek bizonyítást az eljárás során.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez