A hosszú élet titka: napi 4 palack vörösbor

Legalábbis ezt állította Antonio Docampo García, Spanyolországból. Lehet, hogy érdemes hallgatnunk rá: az úr 107 évesen halt meg a héten.

Kettő az ebédhez, kettő a vacsorához. Ezt vallotta a 107 évesen most meghalt Antonio Docampo García. De lehet, hogy a receptben egy kis marketing is van: ő alapította ugyanis a Bodegas Docampo borászatot.

Garcia úr mindenesetre az ivási szokásainak tulajdonította, hogy jóval hosszabb életet élt az átlagnál. Vizet például soha nem ivott, ám a négy palack vörös minden nap megvolt. Családja szerint együltében másfél liter bort volt képes elfogyasztani. Amikor mindketten otthon voltunk, 200 liter bor fogyott havonta – meséli a fia, Miguel.

antonio

A hosszú életű férfi Spanyolország északnyugati részén, Vigóban lakott, ott működtette borászatát. Ma az egyik unokaöccse irányítja a céget. Ő azt meséli, hogy a nagybácsi az általa előállított bor nagy részét eladta, de tisztes mennyiséget megtartott magának. 60 ezer litert termelt évente, ebből 3 ezret saját fogyasztásra és a vendégeinek. Azt mondogatta, ez volt a titok, amitől ilyen sokáig élt.

 

A gondolat egyébként nem egészen Istentől elrugaszkodott. Sokan érvelnek a vörösbor jótékony hatása mellett az egészségünkre, bár vannak, akik szembe mennek ezzel. Az előbbiek szerint a vörösbor például kitűnő súlycsökkentő, 2012-ben Dél-Koreában kimutatták, hogy a benne található piceatannol blokkolja a zsírsejtek növekedését. Ráadásul a rákot is megelőzi a tudósok szerint, főként a rosszindulatú agydaganatot. A benne lévő resveratol nevű anyag ugyanis képes megölni a sérült sejteket, amelyek a rákhoz vezethetnek.

A másik oldal legalább ilyen lelkesen érvel. Például azzal, hogy a vörösborban található, már említett resveratol képes ugyan hátráltatni az öregedést, de ha nagy mennyiségben kerül a szervezetbe, akkor pont az ellenkező hatáshoz vezet. Az Alcohol and Alcoholism című folyóiratban pedig olyan tanulmány is megjelent, mely szerint jóllehet a vörösbor bizonyos fajta rákbetegségek megelőzésében segíthet, a mellrák kockázatát nagyban növeli.

 

 

 

 

(Visited 2 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez