Pofozkodó protokollfőnöke miatt bajban van az afgán elnök

Asraf Gáni afgán elnök elbocsátotta protokollfőnökét pénteken, mert az a kabuli kormányzat és a kandahári törzsi tanács egyeztetésén pofon vágta a tanács vezetőjét, és ezzel veszélybe sodorta az ország vezetésének támogatottságát – jelentette pénteken a Reuters hírügynökség.

A találkozó célja éppen az lett volna, hogy biztosítsa, fenntartsa és megerősítse a törzsek további támogatását az egységkormány iránt a stratégiailag fontos térségben. Ehhez képest az egyik törzsi vezető arról számolt be, hogy a pofont követően csak azért nem folyt vér, mert maga az államfő is jelen volt.

A régóta viszálykodó Naszím Sarifi protokollfőnök és Hadzsi Szajed Dzsan Hakrezval törzsi vezető először válogatott sértéseket vágott egymás fejéhez, majd

a résztvevőket megdöbbentő szitkozódás azzal ért véget, hogy a protokollfőnök behúzott egyet Hakrezvalnak.

Gáni még a helyszínen elbocsátotta protokollfőnökét, és egy későbbi közleményben “mély sajnálatát” fejezte ki az incidens miatt. Leszögezte, hogy a kandahári törzsi vezetők méltósága és büszkesége a sajátjáéhoz hasonlóan értékes számára.

Az elnök bocsánatkérése azonban nem engesztelte ki a törzsi méltóságokat, akiknek támogatása elengedhetetlen Gáni ingatag kormánya számára az ország stratégiailag egyik legfontosabb tartományában, Kandahárban.

Az egyik legbefolyásosabb dél-afganisztáni törzs magas rangú tisztségviselője azt mondta, hogy

nem elég a protokollfőnök elbocsátása, Sarifit bíróság elé kell állítani és börtönbe kell vetni ezért a sértésért és tiszteletlenségért.

Egy másik törzsi vezető úgy vélte, hogy az incidens megnehezíti számukra a kormány támogatását a jövőben.

A Pakisztánnal határos Kandahár tartomány a tálib lázadók fellegvárának számít. A törzsi méltóságok támogatása nélkül Gáni kormánya, amelyet a biztonsági helyzet fokozatos romlása miatt egyre több bírálat ér, gyakorlatilag elveszítené befolyását a déli területeken.

atv.hu/MTI

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez