Miért vernek fejbe egy minisztert egy nagy műbránerrel?

Az akció áldozata Steven Joyce, Új-Zéland nemzeti fejlesztési minisztere volt, és bármennyire is frivol az aktus, a háttérben igen komoly problémák húzódnak.

A Waitangi nap, arra az 1840-es eseményre emlékezteti az országot, amikor a britek aláírták a szerződést a helyi maori főnökökkel, ezzel gyakorlatilag letéve az ország alapkövét. Egy szóval ez a legnagyobb nemzeti ünnep. Ezt Waitangiban, a szerződéskötés helyén szokás ünnepelni, de az ünneplés, a fezsült politikai légkörben néha kicsit elvadul. Ezért nem is ment most a miniszterelnök, John Key az ünnepségre. ott volt viszont a fejlesztési miniszter, és kapott is a fejéhez. Konkrétan egy dildót. A jókora rózsaszín szexjáték persze nem okozott semmiféle sérülést. És, hogy miért kapta? Josie Butler, a dildót hajító hölgy azt kiáltotta dobás közben: “Ilyennel erőszakolják meg a szuverenitásunkat.”   Ezzel pedig a hazája által nemrég ratifikált TTP-re a csendes-óceáni térség szabadkereskedelmi egyezményére célzott. A   szerződés, amely lebontja a kereskedelmi gátakat az óceán két partján elhelyezkedő orsázgok közt sokak szerint nem a kisebb nemzetek érdekeit nézi, sőt kifejezetten káros is lehet.

 

Az új-zélandi politikai klímára minden esetre jellemző, hogy Joyce mindössze annyit fűzött az ügyhöz, a Twitteren, hogy hát ilyen a politika, minden napra jut valami meglepetés. Butlert pedig  azonnal el is engedték a rendőrök, nem emelnek vádat ellene.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez