A bíróság lefékezte Obama klímavédelmi terveit

Az amerikai szövetségi Legfelső Bíróság felfüggesztette a klímaváltozás lassítását célzó elnöki program fő elemét, amely jelentősen visszafogná az amerikai erőművek szén-dioxid-kibocsátását. Ez súlyos csapás Barack Obama elnök klímavédelmi politikájára.

Az Egyesült Államokban a szövetségi Legfelső Bíróság konzervatív, illetve liberális tagjai 5-4 arányban adtak igazat annak a 27 szövetségi államnak, továbbá különböző vállalatoknak és gazdasági csoportoknak, amelyek keresetet nyújtottak be az elnök a klímaváltozás lassítását célzó terve ellen.

Barack Obama “tiszta erőművek” megteremtését célzó terve (Clean Power Plan) értelmében az amerikai erőműveknek 2030-ig drasztikusan, 32 százalékkal kellene csökkenteniük szén-dioxid-kibocsátásukat a 2005-ös szinthez képest.

Az alkotmánybíróság szerepét betöltő testület kedd esti szavazásának eredménye azt jelenti, hogy amíg a jogi vita tart, a szén-dioxid-kibocsátás csökkentését célzó szövetségi szabályozást nem léptetheti életbe az amerikai Környezetvédelmi Hatóság (EPA).

A legfelső bírósági döntés sokára várható indoklása, és a több lépcsős fellebbviteli eljárások miatt minden bizonnyal hosszan elnyúló jogi vita azonban aligha ér már véget Obama elnöki mandátumának lejárta előtt.

Első reagálásában a Fehér Ház védelmébe vette a klímaváltozás elleni elnöki program törvényességét. “Nem értünk egyet a Legfelső Bíróság döntésével, amely felfüggeszti a Tiszta Erőmű Tervet a peres folyamat lezárultáig” – hangsúlyozta nyilatkozatában Josh Earnest fehér házi szóvivő.

Szavai szerint a kormány terve jogilag és műszakilag is megalapozott, és időt ad a szövetségi államoknak arra, hogy kidolgozzák költséghatékony terveiket a kibocsátás csökkentésére. Earnest hozzátette, hogy az Obama-kormány további “agresszív lépéseket fog tenni a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésének előmozdítása érdekében”.

Több szövetségi állam, köztük a jobbára szénbányászatból élő Nyugat-Virginia és az olajtermelő déli óriásállam, Texas, továbbá nagyvállalati csoportok egész sora még októberben nyújtott be keresetet a Legfelső Bírósághoz, e szövetségi környezetvédelmi szabályozás végrehajtásának leállítása érdekében.

Ugyanakkor több mint tucatnyi szövetségi állam és a Városok Országos Szövetsége, amely több mint 19 ezer amerikai várost tömörít, támogatja a Fehér Ház tervét.

Patrick Morrisey nyugat-virginiai igazságügyminiszter, akinek széntermeléstől függő állama egyike a program elleni jogi harcot indító államoknak és jogi személyeknek, dicsérte a bírói testület döntését.

“Egészen felvillanyoz bennünket, hogy a Legfelső Bíróság megértette a szabályozás közvetlen hatását, és befagyasztotta annak végrehajtását, megvédve a munkahelyeket és rengeteg dollárt takarítva meg addig is, amíg folytatjuk a (terv) jogszerűsége elleni harcunkat” – mondta Morrisey.

A szén-dioxid-kibocsátás csökkentését célzó szabályozás megvalósítása megfigyelők szerint kulcsfontosságú lenne ahhoz, hogy az Egyesült Államok teljesíteni tudja a decemberben Párizsban aláírt globális klímavédelmi megállapodás célkitűzéseit.

Ráadásul az Obama-kormány és környezetvédelmi csoportok egyaránt azt állítják, hogy az elnöki terv munkahelyek sokaságát teremtené meg a tisztaenergia-ágazatban.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez