Jó hír Közép-Afrikában: gorillaikrek születtek

Először születtek nyugatigorilla-ikrek a Közép-afrikai Köztársaságban, ez a súlyosan veszélyeztetett faj megmentésére irányuló helyi erőfeszítések eddigi talán legnagyobb sikere.

A Természetvédelmi Világalap (WWF) beszámolója alapján az ikrek a Dzaga-Sangha természetvédelmi övezetben, az ország délnyugati részén születtek.

“Csodálatos hír ez számunkra, akik az elmúlt 16 évben a gorillák megmaradásáért dolgoztunk” – fogalmazott közleményében David Greer, a WWF emberszabású majmokkal foglalkozó afrikai programjának felelőse. Az ikreket január végén látták először anyjukon, Maluin csüngve. Az apa, az ezüsthátú Makumba végig a közelükben mászkált, hogy védje őket, mint az a WWF által közzétett fotókon is látszik. A kölykök egyelőre nem kaptak nevet.

A WWF szerint az ikrek születése nagy hír, de a gorillákra továbbra is nagy veszélyek leselkednek az orvvadászat, a betegségek és élőhelyük zsugorodása miatt, jövőjük korántsem biztosított. A Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) 2007-ben súlyosan veszélyeztetetté nyilvánította a nyugati gorillákat, arra figyelmeztetve, hogy 2046-ra 80 százalékkal csökkenhet az egyedszám.

A keleti gorilláknál már többször is feljegyeztek ikerszületést, a nyugati gorilláknál ez viszont jóval ritkább – hívta fel a figyelmet a WWF. Nemrég azonban volt hasonlóra példa: Kongó északi részén tavaly születtek ikrek. Az állatok szépen fejlődnek.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez