Még a cetcápát is legyőzi a nagy fehér cápa

Egy új kutatás szerint a nagy fehér cápák elől még a tengerek legnagyobb hala sem menekülhet.

Egy ötven éve kifogott, 4,5 méteres fehér cápa gyomrában talált két csigolya cetcápa-vacsoráról árulkodik, az áldozat ráadásul igen nagy példány volt. A kutatók becslései szerint körülbelül 8,5 méteres lehetett a csigolyák alapján.

Michael Newbrey, a csontokat azonosító kutató szerint tudvalevő, hogy fiatal cetcápák néha áldozatul esnek más cápafajoknak. Emellett rendelkezésre állnak megerősítetlen beszámolók azzal kapcsolatban is, hogy fehér cápák még nem ivarérett cetcápákat támadnak meg, de ez az első megfelelő bizonyíték rá, hogy felnőtt egyed is célpontjukká válhat.

A kutatót nem lepte meg a lelet, mivel szavai szerint a fehér cápák gyakorlatilag mindenre ráharapnak, ami szájuk közelébe kerül, fűrészes foguk pedig kitűnően adaptálódott a hús és bőr átszelésére.

Azt viszont nem tudni, hogy a szóban forgó fehér cápa egy élő cetcápát támadott meg, vagy pedig tetemből fogyasztott. Egy nyugat-ausztráliai bálnavadász-központ közelében fogták ki, ahol fajtársai gyakran táplálkoznak a bálnák teteméből. Gregory Skoma, a Massachusettsi Cápakutató Program vezetője szerint dögevésről lehetett szó, hiszen a halak az elhullott bálnákból lakmároznak, ezáltal nem zárható ki, hogy más nagy testű hal tetemét sem vetik meg.

Hozzátette, míg a fehér cápák általában nem rettennek meg nagyobb állatok, úgymint elefántfókák vagy oroszlánfókák megtámadásától, általában önmaguknál jóval termetesebb prédának nem mennek neki. Emellett jobban kedvelik a bálnák és fókák tápláló zsírját, ezáltal a cetcápák kevésbé kelthetik fel figyelmüket.

Bármelyik forgatókönyvről is legyen szó, a két kutató szerint a Marine Biodiversityfolyóiratban taglalt eredmények fontos hiátust töltenek ki a fehér cápák táplálkozását illető tudásunkban.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez