Jól vannak a magyarok a forrongó Ugandában

Csak is végszükség esetén zár be a Magyar Kereskedelmi és Kulturális Központ (HTCC) Kampalában.

Továbbra is folytatja működését a HTCC (Magyar Kereskedelmi és Kulturális Központ) Ugandában – mondta L. Novák Mónika, aki férjével Lukács Balázzsal és gyermekeivel több éve él és dolgozik az ugandai fővárosban. A kialakult feszült helyzet miatt azonban úgy döntöttek, nem hagyják el a HTCC épületét, hanem inkább bezárkóznak és csak végszükség esetén távoznak.

L. Novák Mónika elmondta, hogy már előre felkészültek a választásokra, ilyenkor ugyanis gyakoriak a mostanihoz hasonló zavargások az országban, különösen a fővárosban. Több napra elegendő vizet és élelmiszert is felhalmoztak. Emellett felvették a kapcsolatot a kenyai magyar nagykövetséggel is. Abban az esetben, ha forróvá válna a helyzet, az Európai Unió nagykövetségére mennek majd át.

A HTCC épületének környékén nyugalom van. Csupán a teherautókra felszerelt hatalmas hangszórók törik meg a csendet, ezekből dübörögnek ugyanis a választási üzenetek – mesélte L. Novák Mónika. Leginkább ő attól fél, hogy nagy baj esetén a hatóságok lekapcsoljak a telekommunikációs hálózatokat, akkor ugyanis teljesen el lesznek vágva a külvilágtól.

unnamed

(Visited 4 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez