Fegyvert fogtak: nem lesznek többé áldozatok a szexrabszolgák

Az ISIS több száz egykori szexrabszolgája csatlakozott már ahhoz a csak nőkből álló zászlóaljhoz, amely a volt rabszolgatartók ellen ragadott fegyvert Irakban. Azt mondják: nem lesznek többé áldozatok.

A szexrabszolgákból lett jazidi katonanők úgy hívják magukat, hogy A Nap Hölgyeinek Ereje. Egyrészt bosszút akarnak állni a megerőszakolóikon, másrészt pedig a népcsoport jövőjéért fogtak fegyvert.
Eddig összesen nagyjából 2 ezer fogolynak sikerült elmenekülnie az ISIS-től, a harcosnők közülük kerültek ki. A terroristák hosszabb-rövidebb ideig kínozták és erőszakolták mindegyiküket, miután a falvaikat lerohanták, férfi rokonaikat pedig megölték 2014 nyarán, amikor az Iszlám Állam elfoglalta a Szindzsár-hegy vidékét. Menekülés közben voltak olyan nők, akik ledobták a gyermekeiket a hegyről, és maguk is utánuk ugrottak. Így gyorsabb volt a halál – meséli a katonanők egyike. A hegyen ezrek haltak meg az éhségtől vagy a hőgutától, az ISIS pedig szisztematikusan legyilkolta azokat, akik nem tudtak elmenekülni, és túl fiatalok vagy éppen túl öregek voltak ahhoz, hogy “hasznukat” vegyék.
A zászlóaljban a katonanők Moszul visszavételére készülnek: sokukat éppen ott adták el szexrabszolgának, és rokonaik, barátnőik várnak a városban arra, hogy kiszabadítsák őket.
lányok2
Khatoon Khider parancsnok arról beszélt a Fox News-nak, hogy ha háború van, mindig a nők végzik áldozatként. Ők viszont most megvédik magukat a gonosztól. És megvédik a térség minden kisebbségét is. Mindent megtesznek, amire szükség van ehhez.
Nem lesznek többé áldozatok.
A kurd Pesmerga, amelynek szintén van női osztagai (erről korábban ITT írtunk)  eddig 123 jazidi nőt képezett ki, de további 500 vár még a sorára. Mind 17 és 37 év közöttiek.
A népcsoportból összesen 5 ezer embert ejtettek foglyul az iszlamisták, közülük 2 ezernek sikerült megszöknie vagy kicsempésztetnie magát az önhatalmúlag kikiáltott “kalifátus” szíriai vagy iraki területeiről. Az ENSZ adatai szerint körülbelül 3 ezer ember van még az Iszlám Állam fogságában, nagyrészt jazidi asszonyok és lányok.
A túlélőknek rettenetes történeteik vannak szexuális bántalmazásról és kínzásokról. Egyikük, egy kismama, aki a fogságban adott életet a gyermekének, arról beszélt, hogy nem szoptathatta az újszülött kisfiút, és amikor az sírt az éhségtől, fogvatartója levágta a fejét.
Az ISIS fegyveresei ördögimádóknak tartják a jazidiket, akiknek vallásában keresztény, iszlám és zoroasztriánus elemek is keverednek. Hogy valójában kik is ők, arról korábban ITT írtunk bővebben. Összesen 650 ezren éltek Irakban, nagyrészt a ninivei síkságon. Most jórészt az iraki Kurdisztán táboraiban vannak a túlélők, mintegy félmillióan. Januárban Francesco Motta, az ENSZ iraki emberi jogi igazgatója arról beszélt, hogy az Iszlám Állam terrorszervezet részben vagy teljesen meg akarja semmisíteni őket. Az Európai Parlament és az ENSZ is népirtásnak minősítette azt, amit a jazidikkel művel az ISIS.

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez