Hongkongi sci-fi vígjáték győzte le Az ébredő erőt Kínában

Február 8-a óta már 105 milliárd forintért váltottak rá jegyet, míg a Csillagok Háborúja-saga hiába döntött rekordokat kezdetben, mostanra visszaesett az érdeklődés iránta. A kínai filmpiacon eddig csak 5 külföldi film tudott sikert elérni.

A Stephen Chow komikus által rendezett alkotás, amelyet a kínai holdújév első napjától vetítenek a mozikban, a Monster Hunt című, 2015 nyarán bemutatott, élőszereplős animációs 3D-s film 2,44 milliárd jüanos rekordját döntötte meg.

Ez volt az első kínai film, amely 1994 – a kínai filmpiac megnyitása, vagyis a külföldi filmek kínai bemutatásának engedélyezése – óta ilyen átütő sikert könyvelhetett el. Február 8. és 14. között, vagyis abban az időszakban, amelyre az újév első hete és a Valentin-nap is esett, körülbelül százmillió kínai kereste fel a filmszínházakat, ami a kínai moziknak 3,6 milliárd jüan bevételt eredményezett.

Íme a The Mermaid (A sellő) előzetese:

A kínai mozipiacot jelenleg öt kínai és öt külföldi film uralja, az utóbbiak a Halálos iramban 7, a Transformers: A kihalás kora, a Bosszúállók: Ultron kora, a Jurassic World és az Avatar.

(Visited 2 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez