Tanulhatnak-e a lányok férfi kísérő nélkül autót vezetni?

A kérdésről a Gázai övezetben kezdődött vita. Elterjedt ugyanis, hogy a területet kormányzó iszlamista mozgalom, a Hamasz elrendelte: ha az oktató férfi, akkor egy férfi rokonnak is be kell ülnie az órákra a kocsiba.

Gáza város rendőrségének egyik szóvivője szerint törvény még nem született erről, bár figyelmeztetéseket és előírásokat valóban kiadtak.

Rami Matar, aki már 5 éve tanít autóvezetést Gázában, azt mondta az AFP hírügynökségnek, hogy ez jó döntés mind az oktatók, mind a tanulók szempontjából. “Bennünket is megnyugtat, az első órákat ugyanis gyakran elhagyott területeken tartjuk, hogy elkerüljük a dugókat.”

Az ő iskolája egyébként felvett egy női oktatót is – ha a lányok kérik, akkor tőle vehetnek órákat. Az egész Gázai övezetben azonban összesen csak hat ilyen tanár van. Egyikük tanítványa, Tamara Abu Afash azt mondja: ha egy férfinál kellene tanulnia, örülne, ha valaki elkísérné.

Egy másik, vezetni tanuló lány, Nisrine ugyanakkor arról beszél: neki semmi gondot nem okoz, hogy férfi az oktatója. Az illető tanárnak egyébként a diákjai harmadát teszik ki a nők. Szerinte semmi szükség férfi kísérőkre, főleg hogy “erkölcsi teszten” is át kell esniük azoknak, akik vezetést akarnak oktatni.

A Gázai-övezet irányítói már többször kudarcot vallottak azzal, hogy szigorú konzervatív dogmákat erőltessenek rá a nőkre: azt is hiába próbálták például megtiltani, hogy nyilvános helyen vízipipázzanak.

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez