Rengetegen voltak a Járatlan Utakon Fesztiválon

A harmadik éve megrendezett Járatlan Utakon Fesztivál ismét a Müsziben kapott helyet a Blaha Lujza téren, ahová rengetegen látogattak el, hogy többet tudjanak meg arról, miként lehet kevés pénzből sok kalandra szert tenni.

IMG_9323

Az egynapos fesztivál (összefoglalónkat korábbról itt olvashatja) rengeteg előadónak adott helyet a Művelődési Szint különböző termeiben. Egyszerre négy helyszínen folytak a beszélgetések, de még ez is túl kevésnek bizonyult, hiszen mindegyik terem színültig megtelt. A fesztivál szervezője, Csonka Gábor, alias Vándorboy mesélt nekünk arról, mik a benyomásai az idei eseménnyel kapcsolatban:

“Az egyetlen kritika, ami ér minket, az, hogy az emberek nem tudnak egyszerre több helyszínen lenni, szeretnének meghallgatni minden előadót. Ez arra sarkall minket, hogy egy évben többször rendezzük meg a fesztivált.”


IMG_9312 IMG_9290

Vándorboy szavaiból és a Müsziben megjelent tömegből is látszik, hogy rengeteg az érdeklődő a téma iránt. Arról is kérdeztük, hogy mik a tervek, mit várhatunk a Járatlan Utak Fesztiváltól a jövőben.

“Egyfelől szeretnénk évente kétszer is megrendezni a fesztivált, illetve a tervek között van, hogy angol nyelvű előadásokat is szervezünk. Budapesten elég nagy az expat közösség, az utazók és érdeklődők nagy része pedig beszél angolul.”

Gábor azt is szeretné, ha a külföldi társrendezvényekkel szorosabb kapcsolatot ápolnának, és nagy átjárás lenne az előadók között.

IMG_9341

12783552_764815723618628_5871759014690017040_o

A fesztiválon előadást tartott dr. Kiss Róbert Richard Prima Primissima díjas turisztikai újságíró is, aki arról beszélt, hogyan jutott el 173 országba munkájának köszönhetően. A kalandos utazások rengeteg vicces és szokatlan sztorit adtak Richardnak, sokszor pedig olyan nyugodtsággal és humorral beszélt lélegzetelállító és veszélyes szituációkról, mintha csak Bécsbe ugrott volna el várost nézni.

IMG_9355

 

Volt ő luxusszállodák felbecsülhetetlen lakosztályaiban, de járt már olyan helyeken is hátizsákkal, ahol kevesen voltak előtte a világon. Mostanában a Magyar Kulturális és Kereskedelmi Központtal (HTCC) és a Magyar Afrika Társasággal (AHU) járja Afrika különböző részeit, ahova orvosmissziókat visznek a rászorulóknak.

IMG_9391

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez