Ankara után – a kurdok állásait bombázta a török légierő

Harminchétre nőtt az Ankara belvárosában vasárnap végrehajtott robbantásos merénylet halálos áldozatainak száma – közölte Mehmet Müezzinoglu török egészségügyi miniszter hétfőn. Eközben a hadsereg légicsapásokat hajtott végre a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) kurd szakadár szervezet észak-iraki állásai ellen.

Az egészségügyi miniszter elmondta, a merénylet 125 sebesültjéből még 71 embert ápolnak kórházban, közülük 15-nek súlyos az állapota.

Vasárnap a kora esti órákban egy robbanószerrel megrakott gépkocsi robbant fel az Ankara központjában lévő Kizilay tér mellett, az egyik legforgalmasabb ankarai bevásárlóközpont közvetlen közelében.

Egy biztonsági tiszt korábban közölte, az első nyomok azt sugallják, hogy a Kurdisztáni Munkáspárt vagy egy hozzá kapcsolódó csoport követte el a terrortámadást. Értesülések szerint két merénylő volt: egy férfi és egy nő. A legfrissebb beszámolók szerint a nő a PKK tagja volt.

Még nincs egy hónapja, hogy 29-en meghaltak, 81-en pedig megsebesültek Ankarában egy robbantásos merényletben, amelynek elkövetését a PKK-hoz köthető Kurdisztáni Szabadság Sólymai (TAK) nevű csoport vállalta magára.

A török hadsereg eközben közölte, hogy a légierő a PKK észak-iraki Kandil-hegységben lévő állásait bombázta. A közlemény szerint 18 célpontra mértek megsemmisítő csapásokat.

A délkelet-törökországi Sirnak tartomány kormányzósága bejelentette, hogy kijárási tilalmat rendeltek el a főként kurdok lakta Sirnak városban.

Az ankarai merénylet napján újabb városokban rendeltek el kijárási tilalmat a térségben. A tartományi kormányzók nyilatkozatai szerint azért korlátozzák a mozgásszabadságot a Hakkari tartományban fekvő Yüksekova, valamint a Mardin tartományban lévő Nusaybin városában, mert a török biztonsági erők az állampolgárok védelme és a közrend helyreállítása érdekében felszámolják a szakadár Kurdisztáni Munkáspárt barikádjait és lövészárkait.

A térségben jelenleg Cizre, Idil és Silopi településeken, valamint Diyarbakir egyes részein van érvényben kijárási tilalom.

A török biztonsági erők az utóbbi hónapokban műveletek sokaságát hajtották végre a kurd kisebbség lakta délkeleti területeken, a helyi fegyveres csoportokkal történő összecsapásokban százak haltak meg. A harcok és a mindennapi életet jelentősen korlátozó kijárási tilalom elől több ezren menekültek el.

A magyar külgazdasági és külügyminiszter hétfőn közleményben fejezte ki együttérzést a vasárnapi ankarai terrortámadásban elhunytak családtagjainak, és mielőbbi felépülést kívánt a sérülteknek. Szijjártó Péter az MTI-hez eljuttatott közleményében kiemelte, hogy Törökország számíthat Magyarország támogatására a terror elleni küzdelemben.

„A terror semmivel sem igazolható, minden formáját elítéljük” – fogalmazott a külügyminiszter, megdöbbentőnek nevezve azt a támadássorozatot, amely az elmúlt időszakban Törökországot érte.

Fotó: YouTube

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez