Csak semmi pánik, élelmiszerhiány van Malawiban

Félő, hogy a helyzet csak súlyosbodni fog a dél-afrikai országban, annak ellenére, hogy az államfő próbál mindenkit megnyugtatni, mondván: lesz mit az asztalra tenni az elkövetkezendő hetekben és hónapokban. A Fewsnet azonban jelezte, hogy a jelenlegi élelmiszerkészletek nem elegendőek ahhoz, hogy az ország kibírja a legközelebbi betakarítási időszakig.

„Több, mint elegendő kukoricánk van raktáron” – mondta Peter Mutharika, Malawi elnöke, aki az állami csatornának, az MBC-nek beszélt a válságról. Az elnök külön hangsúlyozta, hogy senki ne essen pánikba, a jövő évig elegendő a gabona.

A jelenlegi helyzetről azonban sokan mást gondolnak, mint Mutharika elnök, aki több helyről is komoly bírálatokat kapott az élelmiszerhiány miatt.

Az ország katolikus püspöke volt az első, aki megkongatta a vészharangot. Az egyházi vezető ugyanis pár napja azt mondta, hogy a kormány nemtörődöm hozzáállása a jelenlegi kukoricahiányhoz emberéleteket sodor veszélybe, ami természetesen az ország legszegényebb rétegeit fogja igazán érinteni.

Food-crisis

Sokan mások, mint például a civil mezőgazdasági hálózat (Cisanet) egyenesen azt követelték az elnöktől és kormányától, hogy hirdessen ki rendkívüli állapotot az ország azon részeiben, ahol a legsúlyosabb a helyzet. A Ciasnet szerint a 2014/2015-ös betakarítási időszakban a vártnál kevesebb kukorica termett az országban, a 2015/2016-osban pedig még kevesebb fog.

A malawi kormány egyébként februárban 10 ezer tonna kukoricát vásárolt Zambiától. Az éhínség és élelmiszerhiány előrejelzésével foglalkozó Fewsnet adatai szerint azonban a nemrég beszerzett hatalmas mennyiségű importkukorica sem elegendő ahhoz, hogy az ország kihúzza a legközelebbi aratási időszakig.

Kép: vibeghana.com, wikipedia

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez