Ittasan gyilkoltak a terroristák a turistaparadicsomban

Mielőtt elkezdték volna véres ámokfutásukat az elefántcsontparti üdülőközpontban, a radikális iszlamista terroristák beültek egy tengerparti bárba sörözni. Majd miután már eleget ittak, nekiláttak a gyilkolásnak.

Sokkoló részletek láttak napvilágot a hétvégén elkövetett véres elefántcsontparti terrortámadásról, amely 22 halálos áldozatott követelt a gyönyörű tengerparti üdülőközpontban, Grand Bassamban. A hely egyébként az UNESCO világörökségi listáján is szerepel.

A terroristák egy Ford gépkocsival érkeztek, és négyen voltak – mondta a bárban dolgozó egyik felszolgáló, Christian Eddy, aki arról is beszámolt, hogy a támadók közül csak ketten tértek be, leültek egy asztalhoz, több sört is rendeltek, amit körülbelül fél óra alatt meg is ittak, majd ezután támadásba lendültek. A két férfi nem beszélt franciául, angolul kommunikáltak a bárban, de a lövöldözéskor már csak arabul beszéltek és azt kiáltották „Allah Akbar” – mondta a felszolgáló a Reutersnek. Ő egyébként csak a szerencséjének köszönhette, hogy túlélte a támadást.

Az első áldozatok egyike egy süket kisfiú volt, akit a terroristák térdre kényszerítettek, mielőtt lelőtték. A felszolgálók és sokan mások megpróbáltak szólni a gyereknek, hogy fusson el, de ezt nem hallhatta, ezért könnyű prédájává vált a támadóknak, akik ezután a tengerpart felé vették az irányt.

A rendőrség 15 perccel az első lövések leadása után ért ki a helyszínre, a kommandósok pedig körülbelül 30 perc után álltak bevetésre készen. Az akció során három terroristát sikerült hatástalanítaniuk, addigra azonban már 22-en életüket vesztették és 26-an megsebesültek. A terroristák az al Kaida nevében gyilkoltak.

Kép:yahoonews

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez