Az Iszlám Állam robbanthatott Isztambulban

Az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista terrorszervezet követte el az előző napi, öt halálos áldozatot követelő isztambuli öngyilkos merényletet a Habertürk című tekintélyes napilap vasárnapi számának beszámolója szerint. A támadásban két amerikai állampolgár is életét veszthette.

Az IÁ-val kapcsolatban álló Mehmet Öztürköt a térfigyelő kamerák felvételei alapján felismerte az apja, akit a támadás végrehajtójának azonosítása érdekében a hatóságok a délkelet-törökországi Gaziantep városból szombaton Isztambulba szállítottak. Később a nap folyamán a családhoz eljuttatott képsoroknak köszönhetően a rokonság többi tagja is megerősítette az elkövető személyét. A DNS-tesztre ezt követően került sor, ám ennek eredményéről a lapnak nincs tudomása. A rendészeti szervek jelenleg az 1992-ben született Öztürk kapcsolataira igyekeznek fényt deríteni – írta rendőrségi forrásokra hivatkozva a Habertürk.

A lap arra is kitért, hogy a török társadalom még a legutóbbi, múlt vasárnap Ankarában végrehajtott terrorakción sem tette túl magát. Akkor a két támadóval együtt 37 ember vesztette életét.

Öztürk édesapja a Vatan című napilapnak azt nyilatkozta, hogy fia hosszú ideje eltűnt, a merénylet előtt azonban Isztambulból még felhívta őt telefonon. Az újság értesülései szerint a férfi fémgolyókkal kevert TNT robbanóanyagot használt a robbantáshoz.

Több török lap is a címoldalán közli azt a fényképet, amelyen egy két és fél éves kislány babakocsija látható üresen. A kislány, Asya a detonáció lökéshullámaitól a földre zuhant, súlyosan megsérült, meg kellett műteni. A kislány a szüleivel a dél-törökországi Adana városból eredetileg hétvégi kikapcsolódásként látogatott a török metropolisba.

A vezető török kormánypárti napilap, a Sabah a közösségi médiát pánikkeltéssel vádolta, amiért az incidens után az oldalak felhasználói több felületen további isztambuli merényletekről szóló beszámolókat tettek közzé. Az újság szerint a terrorizmus célja a mindennapi élet káoszba döntése.

A legnagyobb ellenzéki napilap, a Hürriyet arra emlékeztetett, hogy az isztambuli német főkonzulátus terrorriasztás miatt csütörtök óta zárva tart. A diplomáciai külképviselet nyilatkozata értelmében a német biztonsági hatóságok korábban „konkrét és nagyon komoly” információk birtokába jutottak, amelyek arra utaltak, hogy támadás készül Isztambulban.

A Posta című napilap azt közölte, hogy a merénylet pillanatában összesen mintegy 600 civil és egyenruhás rendőr teljesített szolgálatot a Függetlenség sugárúton (Istiklal Caddesi).

A Cumhuriyet című kormánykritikus napilap beszámolt róla, hogy szombat délután és este Isztambulban sok bevásárlóközpont, forgalmas közlekedési csomópont és metrómegálló elnéptelenedett.

A Takvim című kormánypárti napilap úgy fogalmazott: az öngyilkos merénylő a szórakozóhelyeiről közismert sétálóutcát „csatatérré” változtatta.
Két amerikai állampolgár is életét veszthette

Szombaton öngyilkos merénylő robbantott Isztambul egyik legforgalmasabb sétálóutcájában, a város európai részében, a robbanás a merénylőn kívül öt ember halálát okozta. Korábbi jelentésekben a török hatóságok négy halálos áldozatról adtak hírt (a merénylőn kívül), mégpedig három izraeliről és egy irániról. Washingtoni közlés szerint ugyanakkor két amerikai állampolgár is van a halottak között.

Net Price, a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsának szóvivője megismételte az amerikai külügyminisztérium által korábban kiadott nyilatkozatát, amelyben elítélte a borzalmas mészárlást, amelyet Isztambulban az öngyilkos merénylő egy helyi kormányhivatal épülete előtt hajtott végre a Függetlenség sugárúton (Istiklal Caddesi), ahol számos kávézó, étterem és külföldi konzulátusi épület is található.

Az egyelőre még senki által nem vállalt gyilkos akcióval kapcsolatosan a külügyi tárca közleményében leszögezi: „Az effajta terrorcselekmények csak erősítik elszántságunkat, hogy támogassuk mindazokat, akik abban a térségben a megbékélésért fáradoznak.”

Megkezdték az izraeli sebesültek hazaszállítását Törökországból – jelentette a jeruzsálemi közszolgálati rádió. Szombat éjjel Tel-Avivba érkezett három könnyebben, illetve közepesen megsebesült turista, őket a repülőtérről egyenesen egy kórházba vitték. Két másik, könnyebb sérülést szenvedett ember már hazautazott Izraelbe Törökországból. A merényletben összesen 36-an sérültek meg, közülük tízen izraeliek. Az AFP két ír, egy izlandi, egy iráni, egy német és egy dubaji állampolgár megsebesüléséről is értesült.

Reuven Rivlin izraeli államfő és Ahmet Davutoglu török miniszterelnök is részvétét fejezte ki az izraeli halálos áldozatok családtagjainak. Ugyanakkor már szombaton este menesztették a Törökországban kormányon lévő párt, az Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) egyik helyi illetékesét, mert a történtek után egy Twitter-bejegyzésében hatalmas török és izraeli felháborodást okozva azt írta: „kár, hogy nem halt meg minden izraeli a merényletben”.

A terrortámadás öngyilkos elkövetője egy kulináris utazáson részt vevő izraeli turistacsoport mellett robbantotta fel magát. Benjámin Netanjáhú izraeli miniszterelnök közölte: a török hatóságok nem találtak arra utaló jelet, hogy kifejezetten izraeliek ellen tervezték volna a támadást.

Kép: Függetlenség sugárút Isztambulban (Wikipedia)

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez