Turistaként, szigorú biztonsági intézkedések között Tunéziában

A Tunéziai Nemzeti Idegenforgalmi Hivatal meghívásából utaztunk ki, hogy meggyőződjünk arról: Tunézia igenis biztonságos hely a külföldi turisták, köztük a magyarok számára is. Pedig a 2015-ben történt merényletek óta konganak a szállodák és üdülőközpontok az ürességtől. Az utcákon, éttermekben, kávézókban és a kiemelt turisztikai látnivalóknál is csak elvétve vannak turistákat. Ez pedig rendkívűl érzékeny érinti az ország gazdaságát, amely az elmúlt öt évben számos krízisen és felforduláson ment keresztül.

A külföldiek távolmaradása érthető. Az Iszlám Állam nevében végrehajtott terrortámásoknak ugyanis mindkét esetben turisták voltak a fő célpontjai és áldozatai. A 2015. márciusában történt Bardo múzeumi túszdráma során húsz, majd négy hónappal később, a szúszai tengerparti szállodai lövöldözésben harmincnyolc külföldi vendég vesztette életét. Mindkét merénylet sokkolta a világot és a tunéziaiakat, mivel az észak-afrikai ország mindig is a béke szigetének számított.

A drasztikusan megromlott biztonsági helyzet miatt rengeteg turista összecsomagolt és hazament, mig sokan mások lemondták útjukat Tunéziába, és máshova mentek nyaralni. A történtek után több nyugat-európai ország kormánya az utazásra nem javasolt országok közé sorolta Tunéziát. Ezt követően a nagyobb utazási irodák is felfüggesztették az utazások szervezését az észak-afrikai országba.

SAMSUNG CSC

A terrortámadások és a külföldiek távolmaradása rendkívül érzékenyen érintették Tunéziát, ami a statisztikai adatokon is meglátszik. A 2015-ös évben egymillióval kevesebb külföldi látogatott el az országba, mint 2014-ben, ami húsz százalékos visszaesést jelent. Ez súlyos csapás, mivel az idegenforgalom és a turizmushoz kapcsolódó más iparágak  létfontosságú elemei a gazdasági növekedésnek, ráadásul Tunézia GDP-jének legalább hét százalékát adják. Emellett legalább félmillió ember számára biztosít munkát az idegenforgalmi szektor, közvetett módon pedig még ennél is sokkal többen élnek a turizmusból.

A támadások után munkahelyek is megszűntek, legalább 70 szálloda kényszerült arra, hogy bezárjon, miután foglalásaik száma a húsz százalékot sem érte el, és még ennél is több étterem, kávézó, külföldieknek fenntartott bár, illetve szórakozóhely kényszerült hasonló megoldásra. Ez pedig nem csak gazdasági problémákat, hanem társadalmi feszültségeket is szül az országban. A munkanélküliség ugyanis eléri a 30 százalékot a kicsivel több mint 10 milliós Tunéziában.

SAMSUNG CSC

A tunéziai vezetés elsőszámú feladata most a külföldiek, főleg a brit, német és olasz turisták bizalmának visszanyerése. Ennek érdekében fokozott biztonsági intézkedéseket vezettek be országszerte, különösen a külföldiek által látogatott népszerű turisztikai és üdülőhelyeken, a strandokon és a bevásárlóközpontokban. A rend fenntartására és a terrortámadások megelőzésére több ezer rendőrt, katonát, csendőrt és a Nemzeti Gárda speciális egységeit vezényelték ki az utcákra. A jól felfegyverzett biztonsági erők folyamatosan ellenőrzik a közlekedési csomópontokat, az utcákat és a főútvonalakat, illetve a határokat. Gyakoriak az igazoltatások. A reptereken is hasonlóan szigorú biztonsági intézkedések vannak érvényben. A szállodákat pedig folyamatos megfigyelés alatt tartják a tunéziai hatóságok.

SAMSUNG CSC

Kint-tartózkodásunk során egyébként semmilyen terrorfenyegetettséget nem tapasztaltunk, mindenütt békében és rendben zajlottak a dolgok. Mi is biztonságban éreztük magunkat. A szállodák üressége és a külföldiek csekély száma azonban szembetűnő volt. Az olyan népszerű helyeken is, mint a festői szépségű Szidi Bou Szaidban vagy éppen az UNESCO világörökségeként szamon tartott tuniszi óvárosban, a Medinában is csak elvétve találkoztunk turistákkal.

A külföldiek hiánya az árakon is meglátszott. Sok portékát, szuvenírtárgyakat, illetve táskákat és egyéb holmikat nevetségesen olcsón lehetett megvásárolni. Egy gyönyörűen kifestett kerámiatálat pedálul 40 dinárról alkudtunk le 10-re, különösebb nehézségek nélkül.

SAMSUNG CSC

Az óvárosi látogatásunk során több helyi árussal is leálltunk néhány szót váltani az ország jelenlegi helyzetéről. Többen is elmondták nekünk, hogy a terrortámadások után jelentősen visszaesett a forgalmuk. Azt azonban megjegyezték, hogy Tunézia biztonságos ország, és szerintük a média túlságosan is felnagyítja az ott történt eseményeket, amelyek természetesen inkább elijesztik, mintsem vonzanák a külföldi vendéget.

A sok nehézség ellenére Tunézia továbbra is tárt karokkal várja a pihenni és kikapcsolódni vágyó külföldieket, köztük minket, magyarokat is. A biztonsági helyzetre nagy hangsúlyt fektetve, kedvező árajánlatokkal is próbálják visszacsalogatni a turistákat, akiket minőségi szolgáltatásokkal és programokkal várnak. Tunéziába pedig érdemes ellátogatni, akár többször is. Az észak-afrikai ország ugyanis rengeteg látnivalóval rendelkezik, amit egyetlen nyaralás alatt képtelenség végignéz. A tengerparti üdülőhelyek mellett érdemes délenbre, Tozeurbe is leutazni. Az oázisváros a Szahara közvetlen közelében található, környékét több százezer pálmafa díszíti, ráadásul a várostól nem messze forgatták 1997-ben a Csillagok háborújának egyik részét, melynek díszletei a mai napig megtekinthetőek.

SAMSUNG CSC

Tunéziában minden feltétele adott ahhoz, hogy az ország ismét népszerű turista célpont legyen, és visszafoglalja előkelőhelyét a világturizmus térképén. Gyönyörű homokos tengerpartjai, a helyiek vendégszeretete és nem utolsósorban a rengeteg látnivaló miatt kiváló nyaralási helyszín. Ráadásul a legtöbb európai országból, köztük Magyarországról is 2-3 óra alatt el lehet jutni repülővel Tunéziába. A szállodák és szolgáltatások szinte minden igényt kielégítenek.

Ahhoz azonban külső tényezőknek is változniuk kell, hogy az ország ismét felkerüljön a világturizmus térképére. A szomszédos Líbiában ugyanis öt éve dúl a polgárháború, ami Tunéziára is veszélyt jelent. A terrorizmusnak pedig pont az a lényege és célja, hogy állandó rettegést és félelmet idézzen elő. Felkészülni és megelőzni a terrortámadásokat nehéz feladat, és ezzel Tunézia is szembesül.

SAMSUNG CSC

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez