Az Iszlám Állam ölt meg 29 embert a focimeccsen

Az öngyilkos merénylő még pénteken robbantotta fel magát meccs közben egy stadionban, Bagdadtól 50 kilométerre délre. 29-en azonnal meghaltak, 60 embert kórházba vittek. Az iraki hadsereg röviddel korábban jelentette be, hogy újabb területeket foglalt vissza az Iszlám Államtól.

Iszkanderijah apró stadionjában sokan voltak a merénylet pillanatában: éppen meccs volt ugyanis. A támadás elkövetőjeként az Iszlám Állam jelentkezett az interneten – jelentette a SITE, az iszlamista weboldalakat megfigyelő szervezet.  

Az ISIS egyre több öngyilkos robbantást követ el Bagdadban és környékén, ahogy az iraki hadsereg és szövetségesei egyre sikeresebben veszik fel a harcot ellene az ország északi és nyugati részén. Éppen a stadioni merénylet  előtt jelentette be a fegyveres erők szóvivője, hogy az iraki csapatok szunnita törzsi felkelőcsoportokkal közösen visszafoglalták Kubeisza városát a dzsihadistáktól Anbar tartományban. Egy nappal korábban pedig egy sor faluból szorították ki őket az északi Ninive tartományban, sűrű koalíciós légicsapások kíséretében.

Ezek a sikerek fontosak a legnagyobb célhoz, az Iszlám Állam kiűzéséhez annak iraki központjából, Moszulból. 

Az amerikaiak vezette koalíció becslései szerint Irakban már területei 40 százalékát elveszítette az ISIS. Szíriában ez az arány 20 százalék.

Mindazonáltal szakértők és koalíciós tisztek egyaránt úgy vélik: minél jobban szorul a hurok a nyaka körül, az Iszlám Állam annál durvább támadásokat fog elkövetni Irakban és külföldön egyaránt. Olyanokat, mint a keddi brüsszeli vagy a pénteki, Bagdadhoz közeli robbantások.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez