Egyszerre akarnak teherbe esni a bombázó ikrek

A lányok mindent elkövetnek annak érdekében, hogy egész életük során egyformák legyenek és erre rengeteg pénzt is hajlandóak áldozni. Sőt még gyereket is ugyanattól a férfitől szeretnének, akin közösen osztozkodnak az egypetéjű ikrek.

A 31 éves Lucy és Anna DeCinque az a nyugat-ausztráliai Perth városában élnek. Mivel egypetéjű ikrek genetikailag 99.9 százalékban azonosak, ugyanúgy néznek kis és minden nap, mindent közösen csinálnak. Ugyanazokat a ruhákat hordják és ugyanazt eszik. Sőt, még arra is hajlandóak voltak, hogy több mint 255 ezer dollárt fizessenek plasztikai sebészetre, hogy a melleik is egyforma nagyok legyenek, és a szemöldökük is ugyanúgy nézzen ki.

Most viszont mind a ketten gyermeket akarnak, és egyszerre szeretnének teherbe esni. A pasijuk is egy ugyanazon személy, egy 32 éves villanyszerelő, Ben Byrne, aki jelezte, készen áll a feladat végrehajtására. A lányok korábban az SBS-nek elmondták, hogy egész életükben egymásra akarnak hasonlítani és mindig ugyanazt szeretnék csinálni.

Azt azonban még ők sem tudják, hogy miként tudnának egyszerre teherbe esni, de már elgondolkoztak a mesterséges megtermékenyítésen is. Minden  esetre, most a kiszemelt férfin a sor, hogy miként tudja kielégíteni az ikrek kívánságát.

Anna Lucy DeCinque Ben ByrneKép:metro.co.uk

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez