Hamenei szerint a rakétákban van Irán jövője

A rakéták, nem pedig tárgyalások jelentik a kulcsot az iszlám köztársaság jövőjéhez – jelentette ki szerdán Ali Hamenei ajatolláh, ezzel is támogatva a keményvonalas iráni Forradalmi Gárdát, amelyet számos nyugati kritika ért ballisztikusrakéta-kísérletei miatt.

Az iszlám köztársaság legfőbb politikai és vallási vezetője tavaly támogatta az Irán és a nagyhatalmak közötti nukleáris megállapodást, azóta viszont arra szólított fel, hogy országa kerülje a kapcsolatok további normalizálódását az Egyesült Államokkal és szövetségeseivel, illetve tartsa fenn gazdasági és katonai erejét. “Azok, akik azt mondják, hogy a tárgyalásoké a jövő, nem pedig a rakétáké, vagy tudatlanok, vagy árulók. Ha az Iszlám Köztársaság tárgyalni szeretne, de nem lenne védelmi ereje, úgy meg kellene hátrálnia egy gyengébb állam fenyegetéseitől” – idézik Hamenei szavait honlapján.

Ali Hamenei szavai elemzők szerint Akbar Hásemi Rafszandzsáni ajatolláh, korábbi államfő felé irányulhattak, aki egy mérsékelt politikai erők alkotta szövetség élén áll. Rafszandzsáni a múlt héten Twitter közösségi oldalán arról írt, hogy a “jövő a párbeszédben van, nem a rakétákban”.

Az iráni Forradalmi Gárda ballisztikusrakéta-teszteket hajtott végre a hónap elején. A gárda szerint a kísérletek célja az volt, hogy megmutassák Irán – hagyományos, nem-nukleáris eszközökkel való – elrettentő erejét. Az Egyesült Államok és számos európai hatalom is azt állítja: az iráni rakétakísérletek megsértették az ENSZ Biztonsági Tanács (BT) határozatát. A BT 2231-es számú határozata szerint Teheránnak tartózkodnia kell minden olyan tevékenységtől, amely nukleáris töltet hordozására tervezett ballisztikus rakétákkal kapcsolatos, így a ballisztikusrakéta-technika alkalmazásával történő rakétaindításoktól is.

A BT-ben vétójoggal rendelkező Oroszország szerint a kísérletek nem sértették meg a szóban forgó határozatot, Teherán pedig következetesen tagadja, hogy rakétáit nukleáris fegyverek hordozására tervezték.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez