Mezőgazdaság és oktatás: magyar-argentin külügyminiszteri tárgyalás

A magyar külügyminiszter, aki a nukleáris biztonságról szóló washingtoni csúcs előtt találkozott kollegájával, úgy fogalmazott: Argentínában elsősorban a magyar mezőgazdasági technológiák és feldolgozott élelmiszerek iránt mutatkozik jelentős igény és kereslet. A találkozón oktatási együttműködések is szóba kerültek.

Argentínában elsősorban a magyar mezőgazdasági technológiák és feldolgozott élelmiszerek iránt mutatkozik jelentős igény és kereslet, de jók az exportlehetőségek a gyógyszeripar és a járműipar termékei számára is – közölte Szijjártó Péter külügyminiszter, aki a nukleáris biztonságról szóló washingtoni nemzetközi csúcsértekezlet hivatalos megnyitója előtt, helyi idő szerint csütörtökön reggel argentin kollégájával, Susana Malcorra miniszterrel folytatott megbeszéléseket.  A magyar diplomácia vezetője a tárgyalások után az MTI-nek nyilatkozva kiemelte a kétoldalú tárgyalások jelentőségét. Szijjártó Péter az Argentínában nemrégiben történt változásokra utalva kifejtette, hogy az új jobboldali vezetés Buenos Airesben erőteljes nyitási politikát hirdetett, s ez jól illeszkedik a magyar diplomácia “déli nyitásként” ismert törekvéseihez is.

A csütörtöki külügyminiszteri tárgyalások – mint Szijjártó Péter elmondta – jó alapra építkeztek: tavaly ugyanis jelentős mértékben, 53 százalékkal nőtt a dél-amerikai országba irányuló magyar export. Igaz, ez összegében még nem túlságosan nagy, de a bővítés lehetőségei most minden korábbinál kedvezőbbeknek látszanak.

A Szijjártó-Malcorra megbeszéléseken a felek megállapodtak, hogy még az idén aláírják a kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezményt, s összeül a gazdasági vegyesbizottság is.

Szijjártó Péter az MTI-vel közölte: az Eximbank Budapesten 27,5 millió dolláros hitelkeretet nyitott a kétoldalú gazdasági kapcsolatok finanszírozására, a magyar export támogatására.

A tárgyalásokon Magyarország támogatásáról biztosította Argentínát az Európai Unióhoz fűződő kapcsolatainak dinamizálásában, a Mercosur és az Európai Unió közötti szabadkereskedelmi tárgyalások élénkítésében.

A Mercosur ugyanis a magyar gazdaság – a magyar export – számára is kedvező lehetőségeket teremt.

Szijjártó Péter elmondta azt is, hogy Magyarország 25 fős ösztöndíj-keretet ajánlott fel a dél-amerikai országnak. Argentína pedig támogatásáról biztosította Magyarország jelölését az ENSZ Emberi Jogi Tanácsába.

Forrás:MTI

Kép:

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez