Kiderült: teljesen helyreállítható a felrobbantott palmürei templom

Bél híres, kétezer éves templomát dinamittal robbantotta fel a romváros más műemlékeivel együtt tavaly az Iszlám Állam. Ezt akkor műholdfelvételeken és az ISIS fotóin döbbenettel látta a világ.

Miután Palmürát néhány nappal ezelőtt orosz támogatással visszafoglalta a dzsihadistáktól a szíriai hadsereg, a szakértők megkezdték a műemlékekben esett károk felmérését. Jóllehet még hetek kellenek ahhoz, hogy pontosan meg tudják mondani, mi a helyzet, azt már megállapították, hogy Bál temploma helyreállítható – mondta a szíriai műemlékvédelem első embere.

A 2 ezer éves templom szinte egész szerkezete összeomlott, gyakorlatilag most egy romhalmaz. Csakúgy, mint a diadalív vagy a temetkezési oszlopok. Palmüra múzeumát, amely kincseket érő műtárgyaknak volt az otthona, kifosztották, az egykor benne álló szobrok szétzúzva, megcsonkítva hevernek a padlón.

A benne esett hatalmas kár ellenére azonban Bél temploma nem porladt szét a robbantástól, az alapzata pedig többé-kevésbé ép maradt – mondja Maamoun Abdelkarim.

A mezopotámiai istenségnek emelt templomot később keresztények használták, aztán mecsetként is működött. Egyik belső szentélyében faragások voltak: hét bolygót ábrázoltak, a csillagjegyek jeleitől körbevéve, és tevék felvonulását, lefátyolozott nőkkel.

“Amiről azt mondták, hogy porrá vált, az gyakorlatilag mégsem por. A szerkezet helyenként megmaradt, így az renoválható” – mondta az igazgató a Reuters-nek Damaszkuszban.

Abdelkarim azelőtt beszélt erről, mielőtt Párizsba indult, az UNESCO ülésére, ahol globális segítséget kér Palmüra helyreállításához. Ezt egyébként Bassár el-Aszad elnök már szerdán maga is megtette. A szíriai hadsereg közben átfésüli a területet, az ISIS aknái után kutatva. Orosz tűzszerészek is érkeztek a helyszínre, robotokkal és nyomkereső kutyákkal.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez