Irakba ment üdülni, lövöldöztek is rá a terroristák

Andy Drury-nek az a mániája, hogy a világ legveszélyesebb helyein nyaral. Ezért utazott el Irakba is, ahol az Iszlám Állam fegyveresei gondoskodtak is arról, hogy felejthetetlenné tegyék számára a kiruccanást.

Az 50 éves férfi az elmúlt években megjárta Szomáliát, Afganisztánt, Csecsenföldet, Koszovót, Pakisztánt és Szíriát is. Most Irakra, egészen pontosan a pesmergák által uralt északi részre esett a választása, ahol kőkemény harcok dúlnak az Iszlám Állam rettegett terroristái ellen. Andy három napig élvezte a kurdok vendégszeretetét, akik a frontvonalra is kivették a férfit, ahol végül felejthetetlen élményben volt része. A kocsijukat ugyanis megtámadták a terroristák, akik jó pár sorozatot kilőttek a gépjárműre.

„Még soha nem éreztem ilyen közel magam a halálhoz” – mondta a két gyermekes családapa, aki azért is látogat el ilyen helyekre, hogy felhívja a világ figyelmét a háború borzalmaira. Andy azt is elmondta, hogy a kurd harcosok egyébként örültek neki, sőt nagyra értékelték azt is, hogy volt nála elsősegélycsomag is, aminek a rajtaütés után nagy hasznát vették. Egyik társukat ugyanis meglőtték a terroristák, amikor Andy-t szállították a frontra.

sdsdsd521

A kurdok el is panaszolták Andy-nek, hogy a nyugati hatalmak nem igazán támogatják őket, pedig ők az egyetlenek, akik valóban farkasszemet néznek a terroristákkal. Ennek ellenére az iraki hadsereget pénzelik és látják el gyógyszerekkel, illetve fegyverekkel, pedig az messze nem harcol annyit és olyan keményen, mint ahogyan ők teszik Észak-Irakban.

Andy egyébként jelezte, hogy iraki kalandjának volt még egy célja, hogy felkeresse egy régi ismerősét, akivel több mint egy évtizede barátkozott össze, amikor először Irakban járt. Ő pedig nem más, mint Sheikh Baba, aki a jeziditák spirituális vezetője. Andy egyébként ígéretet tett arra is, hogy amikor hazatér, pénzgyűjtésbe kezd a háború áldozatainak megsegítésére, és hamarosan ismét vissza szeretne térni Irakba, hogy segítsen a rászorulókon.

sdsdsd
Szomáliában

 

 

Kép:Metro.co.uk/MERCURY PRESS

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez