Miért adja fel egyre több iraki, és megy haza Európából?
Csalódás, honvágy, vagy akár a magas cigarettaárak. A motiváció sokféle, de tény, hogy egyre több iraki dönt úgy, hogy veszni hagy mindent, amiért korábban szinte mindenét odaadta, és inkább visszaköltözik Európából a hazájába.
Tavaly még rengeteget kockáztattak azért, hogy eljussanak Európába. Az idén pedig minden hónapban százával, ezrével térnek vissza – mondják a Nemzetközi Migrációs Szervezetnél. Márpedig ott tudják, hisz a legtöbben az ő segítségüket veszik igénybe ilyenkor.
Sokan közülük kiábrándultak, és minden megtakarításuk elment az embercsempészekre. Mégsem bánják, hogy nekivágtak – írja a Your Middle East riportere, Jean Marc Mojon.
“Mi is a címe annak a filmnek? Idétlen időkig, igaz? Itt minden nap olyan” – mondja Murtada Hamid az iraki Azizijáról, a szülővárosáról, amit tavaly hagyott hátra, amikor csatlakozott a migránsok áradatához, hogy megtegye az életveszélyes utat a tengeren, Európa kapujáig. “Minden áldott reggel arra ébredsz, hogy az egész utca egy merő mocsok, a csatornát még mindig nem tisztították ki, és senkinek sincs munkája.”
A 100 ezres város Bagdadtól 75 kilométerre fekszik, délkeletre, és alig van aszfaltozott útja. Nyáron mindenhol kavarog a por, télen mindenki beleragad a sárba. Korrupció, hozzá nem értés, csak a csókosoknak jut valami. A város arra példa, hogy a magas olajárak évei sem hoztak változást sok iraki életében.
A 26 éves, lefegyverző mosolyú Murtada Erlangenig jutott, Bajorországban. Ahol sokkolták a szépen tervezett házak, a tiszta utcák, az ápolt parkok. Most, miután hazament, és visszairatkozott az egyetemre, néha úgy beszél Németországról, mintha vakáción lett volna ott, a szokásosnál rosszabb szálláson és vacakabb kajával. “Volt egy bosnyák barátnőm, jó volt egy darabig, élveztük az éjszakai életet.”
Bátyjának, a 29 éves Musztafának már nem ilyen jók az emlékei. “Minden pénzemet elköltöttem, a kaja ehetetlen volt. Minden méregdrága ott. A legolcsóbb cigi 6 euróba került. Magamnak kellett sodornom” – mondja.
Musztafa vegyész. Mielőtt útnak indult, arról álmodott, hogy részt vesz majd nyelvtanfolyamon, meg szakmai továbbképzésen. De aztán visszatért. Úgy érzi, senki nem fogadta szívesen Németországban. “Éjszaka ijesztő volt. Állandóan attól félsz, hogy letartóztatnak, vagy jönnek ezek a náci fickók, akik utálják a menekülteket, és megvernek.”
“Csoportokban kellett mozognunk” – meséli Musztafa, aki Kölnben volt: ott, ahol Szilveszterkor szexuális erőszak és zaklatások miatt olyan magasra csaptak az indulatok a tavaly Németországba érkezett több mint egymillió menedékkérővel szemben.
Azok között, akik 2015-ben hagyták el Irakot, voltak, akik harci területekről, üldözetetés elől vagy nyomorúságos táborokból futottak. De mások, mint Musztafa és testvére, a munkanéküliség és az unalom elől.
A Nemzetközi Migrációs Szervezet tanulmánya szerint 80 százalékuk azért ment el Irakból, mert nem látott jövőt maga előtt. 41 százalékuk egyetemi diplomával a zsebében indult útnak, 53 százalékuk otthon munkanélküli volt. A szervezet tavaly 3500 irakinak segített hazatérni, és ez a szám folyamatosan nő. Januárban több mint 800-an mentek vissza Európából Irakba, februárban a szám meghaladta az ezret.
A program biztosítja a repülőjegyet, a segítséget a reptéren és a hazaszállítást kinek-kinek a saját városába. A hazatérők néha ahhoz is támogatást kapnak, hogy vissza tudjanak illeszkedni korábbi életükbe, akár kisebb vállalkozások indításával – ehhez a pénzt azok az országok adják, amelyekből hazatértek.
“Van, aki autójavítót nyit, és van, aki videókat készít. Bármihez is kezdenének, behozzák a papírjaikat, és mi beszerezzük azt, amire szükségük van” – mondja Sandra Black szóvivő.
Hasszáb Baszi nem hozott szuvenirt Nürnbergből, ahol négy hónapot töltött a menekültstátuszra várva, viszont megtanult valamit önmagáról. A nappalija Izizajában épp úgy néz ki, mint bárki másé: lila és arany kanapék, nagy szőnyeg, fából készült vitrin üvegtárgyakkal, művirággal, játékpandával és Husszein imámnak, a síita iszlám egyik kulcsfigurájának portréjával.
“Az volt az álmom, hogy tartózkodási engedélyt szerzek, találok munkát, és képzem magam. Az első hónapban minden csodásnak tűnt. Azt hittem, sikerül. Aztán egy hónapig gyakorlatilag nem volt mit ennem. Akkor kezdtem el azon tűnődni, hogy vissza kéne jönni. Megértettem, hogy bármit érek is el, mindig idegen leszek. Itt legalább ismerősök vesznek körül, és megpróbálhatok új életet építeni.”
Murtada ugyanerre jutott. “Nem pörgettem száz százalékon magam, voltak kételyeim. Azt gondoltam: ha tetszik, maradok. Számomra ez egy kaland volt. Nagyon hasznos élmény, megtanultam, hogyan szervezzem az életem, hogyan fegyelmezzem magam. És megtanított arra is, hogy szeressem a hazámat.”