A nyomozók még nem is jártak a botrányt kirobbantó panamai irodában

A panamai offshore-botrány középpontjában álló ügyvédi irodát még nem keresték meg nyomozók – mondta a Bild című német lapnak adott és szombaton megjelent interjújában a Mossack Fonseca egyik alapítója, Ramón Fonseca.

Az offshore-botrány alapjául szolgáló információtömeget, a 11 és fél millió e-mailt nem belülről szivárogtatta ki valaki, hanem egy külföldi számítógépről törtek be az iroda informatikai rendszerébe – állította. Mint mondta, tudja is, hogy melyik országban volt a számítógépes kalóz, amikor az adatokat megszerezte, de nem árulhatja el. Ramón Fonseca elmondta, hogy a kalózkodás miatt feljelentést tettek a panamai hatóságoknál.

Utalt arra, hogy minden nap, amikor a lapokban megjelenik valami a kiszivárogtatott dokumentumokból, a hatóságok bejelentik, hogy nyomozást indítanak az iroda ellen adócsalás gyanúja miatt. “Mi teljes mértékig együttműködőek vagyunk, de még senki nem vette fel velünk a kapcsolatot” – tette hozzá.

Juan Carlos Varela panamai elnök szerdán bejelentette, hogy kormánya hazai és nemzetközi szakértőkből álló, a közép-amerikai ország pénzügyi gyakorlatait vizsgáló bizottságot hoz létre.

Múlt vasárnap hatalmas információtömeg került nyilvánosságra a panamai Mossack Fonseca ügyvédi irodától a világ volt és jelenlegi politikai vezetői, valamint üzletemberek, hírességek, neves sportolók és bűnözők titkos offshore üzleteiről. A több százezer céggel kapcsolatos adatokat egy titkos forrás szivárogtatta ki a Süddeutsche Zeitung című német lapnak, amely az Oknyomozó Újságírók Nemzetközi Konzorciumával (ICIJ) együttműködve látott hozzá a dokumentumok feldolgozásához és közzétételéhez.

Ramón Fonseca, aki egészen a közelmúltig a panamai kormánypárt elnöke volt, és különleges tanácsadói szerepet töltött be Juan Carlos Varela elnök kabinetjében, februárban kényszerült lemondani, miután a Mossack Fonseca brazíliai leányvállalatát kapcsolatba hozták egy megvesztegetési üggyel.

Fotó: Wikipedia

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez