Magyar leánykar a grúziai kórusfesztiválon

Most ért véget a Grúziai Nemzetközi Kórusfesztivál Tbilisziben, ahol az idén a helyi együttesek mellett egy litván, egy belga és egy magyar is fellépett. A közönség imádta az Angelica leánykart.

Idén rendezték meg hatodik alkalommal a Grúziai Nemzetközi Kórusfesztivált Tbilisziben. Az akadémiai és sikeres gyerekkórusok mellett három külföldi profi kórust hívtak meg a szervezők.

g2

A fellépések a Szaradijsvili Tbiliszi Állami Konzervatórium nagytermében voltak. Az utolsó napon rendezett gálán minden résztvevő egy választott darabot énekelt, majd zárásként közösen Handel Messiásának Hallelujáját.

Gráf Zsuzsanna vezető karnagy 1989-ben alapította az Angelica Leánykart, amelyben a budapesti Városmajori Gimnázium zenei tagozatának diákjai és a különféle egyetemeken tanuló hallgatók énekelnek.

g3

A kórust a fesztivál művészeti igazgatója, Archil Usveridze látta vendégül, valamint Magyarország grúziai nagykövetével, Szabó Sándorral is találkoztak. Nagy örömmel fogadta őket a grúz közönség. Állva tapsolták meg a Kodály- és Bartók-műveket éneklő lányokat.

(Visited 4 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez