Nem jött össze a születésnapi nagy durranás Észak-Koreának

Észak-Korea újabb rakétakísérletet próbált végrehajtani pénteken közepes hatótávolságú ballisztikus rakétával, de hírügynökségi jelentések szerint feltehetően sikertelenül.

A rakétát a keleti partvidékről lőtték volna ki a Japán-tengerbe pénteken, Kim Ir Szen néhai államalapító születésnapján. 2012-ben ugyanezen a napon a jubileum alkalmával nagy hatótávolságú rakétával hajtottak végre kísérletet, amely ugyancsak sikertelen volt.

Hírügynökségi jelentésekben nincsenek részletesebb információk arra vonatkozóan, hogy a rakéta egyáltalán a levegőbe emelkedett-e, vagy eleve az indítás fulladt kudarcba.

A Yonhap dél-koreai hírügynökség szerint háromezer kilométeres hatótávolságú Musudan rakétával hajtották végre az elvetélt kísérletet. Szöuli kormányforrásokból előző nap vált ismertté, hogy Észak-Korea egy, vagy két ilyen rakétát helyezett indítóállásba keleti partvidékén, és feltehetően rakétakísérletre készül.

A Musudan rakétát először 2010-ben mutatták be egy phenjani katonai parádén, de egyszer sem tesztelték még. A kommunista országnak feltehetően mintegy ötven ilyen rakétája van, amely eléri Japán bármelyik pontját, de az Egyesült Államok okinavai és guami támaszpontját is.

Az amerikai védelmi minisztérium közölte, hogy észlelte és nyomon követte a pénteki indítást. A rakéta nem jelentett veszélyt Észak-Amerikára. A Pentagon közleményében ismételten felszólította Észak-Koreát, hogy tartózkodjon olyan cselekedetektől és megnyilvánulásoktól, amelyek tovább fokozzák a feszültséget a térségben, és ehelyett tegyen konkrét lépéseket a nemzetközi kötelezettségei teljesítésére.

Észak-Korea a diplomáciai feszültségek idején gyakran felhagy a köntörfalazással, és durva és fenyegető nyelvezetet használ az Egyesült Államokkal és Észak-Koreával szemben, és gyakran hajt végre rakétakísérleteket is. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa a múlt hónapban minden eddiginél szigorúbb szankciókat rendelt el Phenjannal szemben, mert Észak-Korea január elején ismét kísérleti atomrobbantást hajtott végre, egy hónappal később pedig műholdat lőtt fel nagy hatótávolságú ballisztikus rakéta segítségével, megsértve a szervezet korábbi határozatait.

Kép: Kim Ir Szen-plakát Észak-Koreában (Wikipedia)

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez