Donyeckben kerültek elő az ellopott holland festmények

Négy 17. századi holland mesterművet talált meg az ukrán titkosszolgálat tíz évvel az után, hogy azokat ellopták egy Amszterdam közeli múzeumból – jelentette be csütörtökön Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter.

A festményekre még decemberben bukkantak rá az oroszbarát szeparatisták által ellenőrzés alatt tartott kelet-ukrajnai Donyeck egyik villájában, de csak most jelentették be a hatóságok.

2005-ben loptak el 24 festményt, köztük a 17. századi holland aranykor mestereinek műveit az Amszterdamtól északra fekvő Hornsban lévő Westfries Múzeumból. A betörők záróra előtt elbújtak az épületben, majd kikapcsolták a biztonsági rendszert és leléptek a képekkel. A festmények értékét 10 millió euróra becsülték. 

Az SZBU ukrán állambiztonsági szolgálat közölte, hogy a betörő banda többnemzetiségű volt, oroszok is voltak köztük. Az elmúlt hónapokban az SZBU megpróbált a képek nyomára bukkani, kettőt – köztük Floris van Schooten egyik festményét – még az EU-ukrán társulási szerződésről egy hete tartott holland népszavazás előtt találtak meg – közölte az SZBU vezetője, Vasziljo Hricak.

Két másik festményt, Jacob Waben munkáit csütörtökön szerezték vissza – tette hozzá. A hiányzó 20 kép közül számos az oroszbarát szeparatisták által uralt Kelet-Ukrajnában van, több kép esetleg Oroszországban – tette hozzá Hricak

Kép:Dailybeast

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez