Nem hiszi el, miért kell a földimogyoró a Boko Haram terroristáinak

Azóta, hogy a nigériai hadsereg elvágta a szélsőségesek utánpótlásvonalait és ellenőrzése alá vonta a benzinkutakat, a terroristáknak egy másfajta alternatívát kellett találniuk ahhoz, hogy gépjárműveiket működésbe hozzák. Ezért azzal az ötlettel álltak elő, hogy bioüzemanyagot készítenek földimogyoróból.

Az ország észak-keleti részén az a nigériai hadsereg egyik taktikája a Boko Haram ellen, hogy bekerítsék és szépen lassan kiéheztessék őket. Ennek érdekében elzártak minden lehetséges utánpótlásvonalat, hogy élelmiszerhez, fegyverhez és üzemanyaghoz se tudjanak hozzájutni a terroristák, akik jelenleg a Sambisa erdőben kénytelenek meghúzni magukat.

„Komoly összegeket fizet a Boko Haram azért, hogy üzemanyagot szerezzen, amit a kereskedők ki is használnak a hatalmas profit érdekében. Fiatal férfiak pedig az életüket kockáztatják azért, hogy elszállítsák a terroristák számára az üzemanyagot”

– mondta egy neve elhallgatását kérő forrás Maiduguriból, Borno állam központjából.

Maiduguriban jelenleg egy kanna üzemanyag 13 dollárba kerül. A kereskedők pedig 250-350 dollárt is elkérnek egy kanna üzemanyagért, ami úgy nagyjából 25 liternek felel meg. Ez irdatlanul magas összeg, ezért nem véletlen, hogy a Boko Haram saját üzemanyag előállításba kezdett. Ettől függetlenül persze minden lehetőséget kihasználnak, hogy a hagyományoshoz is hozzáférhessenek.

Peanuts_with_skin

A nigériai hadsereg ezért nem véletlenül szólította fel a környék kereskedőit, hogy még véletlenül se áruljanak a terroristáknak, mert különben komoly következményekkel kell számolniuk. Folyamatosan razziáznak is, hogy lecsapjanak a terroristákkal együttműködő kereskedőkre. A hatalmas profitért azonban sokan vállalják a kockázatot és fiatal srácokkal vitetik el az üzemanyagot a terroristáknak.

Egy 57 éves nő, akinek egy hete sikerült kiszabadulni a Boko Haram fogságából elmondta, hogy a terroristák jelenleg földimogyoróból állítanak elő maguknak üzemanyagot, hogy legyen mivel megtankolni motorkerékpárjaikat. Ezért a helyi termesztőket vették célkeresztjükbe, akiket mostanában rendszeresen lerohannak. A táborban pedig kinyerik a mogyoró olaját, amit sóval kevernek össze, ezzel pedig képesek működésbe hozni motorjaikat.

A nigériai hatóságok és a hadsereg most azon dolgozik, hogy a földimogyoró ültetvényeket is bebiztosítsák.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez