Körmenet a vízen az árral szemben

Mindenki kiveszi részét az oroszországi Omszk megyét sújtó árvízzel szemben. Az egyik helyi gyülekezet például gumicsónakok segítségével tartott körmenetet.

Összesen 200 házat és 742 háztáji telket árasztott el a víz Omszk megyében – olvasható az orosz rendkívüli helyzetek minisztériumának megyei honlapján. Az áradás körülbelül 500 embert érint, közülük 55-en jelenleg átmeneti szálláson vannak.

A problémán nemcsak homokzsákokkal és kitelepítéssel próbálnak úrrá lenni a helyiek. Bolsie Uki település gyülekezete például körmenet során fohászkodott könyörületért.

A superomsk.ru hírportál beszámolója szerint két részre oszlott a körmenet. Az egyik, a közösség papjával az élen gumicsónakok segítségével haladt. Sőt, így szállították a csodatévő Szűzanya jó száz centis ikonját is. A másik rész pedig gyalog gázolt át az áradaton.

„Körmenetünkkel kért az Isten segítségét, hogy óvja meg a természeti csapásoktól a körzet és a falu lakóit” – számolt be a hívek óhajáról a helyi egyházmegye honlapja.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez