24 óra alatt képes végezni áldozatával egy gyilkos kór Afrikában

Legalább 450 millió afrikai van kitéve a fertőző vírusnak, amely bármikor lecsaphat és minden eddiginél súlyosabb járványt idézhet elő a kontinensen.

Ez a gyilkos kór pedig nem más, mint a meningitisz, amelynek számos változata van. Ezek közül pedig a gerinc agyhártyagyulladás az egyik legsúlyosabb, amely akár 24 órán belül végezni tud áldozatával.

Egészségügyi szakértők jelezték, hogy 26 afrikai országban van közvetlen járványveszély, ezért azonnal cselekedni kell a megelőzés érdekében, mert különben katasztrofális következményekkel kell számolni.  Ezen veszélyeztetett országok Nyugat- és Kelet-Afrika között terülnek el, Szenegáltól Etiópiáig. Ezt a vonalat hívják az egészségügyi szakértők meningitisz-övnek, ahol 450 millió ember él.

Dr. Elia Gilbernair, a Sanofi egyik vezetőbeosztású kutatóorvosa elmondta, hogy az érintett országoknak rögvest hozzá kéne kezdeniük a védőoltások beszerzéséhez, mert különben kifutnak az időből. Az eddigi tapasztalatok pedig azt mutatják, hogy legtöbb afrikai ország rendszerint későn reagál a járványokra, gyakran az utolsó pillanatig kivárnak, ami hatalmas kockázótokkal jár. Emellett nagyon fontos lenne az is, hogy a helyi egészségügyi szervek rendszeresen végezzenek ellenőrzéseket, hogy a megbetegedéseket még időben észleljék.

A bakteriális úton is terjedő agyhártyagyulladás egyébként nemcsak afrikai, de globális probléma is. Évente ugyanis 1.2 millió ember betegszik meg, és 135 ezer eset halállal végződik.

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez