Tojásokkal és szalmiákszesszel támadtak Ulickajára

Fiatal Putyin-párti aktivisták megtámadták csütörtökön Moszkvában a rendszerkritikus Ljudmila Ulickaja regényírót és diákok egy csoportját, akik a Memorial emberi jogi szervezet egyik pályázatának díjkiosztó rendezvényére érkeztek éppen – mondták el szemtanúk az AFP francia hírügynökségnek.

A mintegy kéttucat aktivista, akinek többsége a Jevgenyij Fjodorov Kreml-párti képviselő által vezényelt Nemzeti Felszabadítási Mozgalomhoz (NOD) tartozik, tojásokkal dobálta meg és szalmiákszesszel, valamint zöld fertőtlenítő folyadékkal spriccelte le a világszerte ismert írónőt és a diákok egy részét az orosz főváros központjában.

“Itt élünk. Ilyen körülmények között. És csak örülhetünk annak, hogy ez csak valami fertőtlenítőszer volt, és nem kénsav” – kommentálta a történteket Ulickaja az AFP-nek küldött egyik e-mailben.

A NOD tagadta, hogy köze lenne a támadáshoz. “Aktivistáink messzebb álltak, feliratos táblákkal, amelyeken az oktatási intézmények külföldi finanszírozása és a történelem eltorzítása ellen tiltakoztak” – jelentette ki az AFP-nek szóvivőjük, Roman Zsivkov.

A támadás egyik szemtanúja, Julius Freytag, a Memorialt támogató német Freiheit Alapítvány vezetője a hírügynökségnek elmondta, hogy az akcióban résztvevők “nagyon szervezetten viselkedtek, és pontosan tisztában voltak azzal, hogy kik vesznek részt ezen az eseményen”. “A rendőrök a közelben voltak, mindent láttak, de nem avatkoztak közbe” – tette hozzá.

Jan Racsinszkij, a memorial társelnöke szerint a támadók kétségkívül összejátszottak a rendőrökkel. Elmondása szerint az aktivisták tábláira az a szöveg volt felírva, hogy “Nincs szükségünk alternatív történelemre”.

A sarló-kalapácsos vörös zászlót (az egykori Szovjetunió állami lobogóját) lobogtató és szovjet hazafias dalokat éneklő aktivisták tojással dobáltak meg mintegy negyven diákot is, akik az ország különböző régióiból érkeztek, hogy részt vegyenek az Egyének a történelemben, Oroszország a XX. században címmel kiírt Memorial-pályázat díjkiosztóján.
A legjelentősebb oroszországi emberi jogi szervezet 1999 óta minden évben díjazza az orosz egyetemisták és középiskolások által beküldött legjobb esszéket, amelyeket olyan témákról írnak, mint például, hogy családjuk hogyan vészelte át a sztálini megtorlásokat vagy a második világháború éveit.

Fotó: PEN

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez