Lezárult egy korszak: mostantól tilos az orosz végződésű családnév

Betiltották az orosz végződésű családneveket Tádzsikisztánban, az elnök pénteken írta alá az erről szóló törvényt.

A családnevek mostantól megfelelnek majd a “nemzeti kultúrának és hagyományoknak” – mondta a sajtónak az igazságügyi minisztérium egyik szóvivője, hangsúlyozva, hogy az újszülöttek anyakönyvi kivonatában ezentúl nem szerepelhet “ov” vagy “ev” végződés.

A 8,5 millió lakosú volt szovjet köztársaság parlamentje már januárban megszavazott egy olyan jogszabályt, amelynek értelmében tilos az újszülötteknek a “helyi hagyományoktól és kultúrától idegen” keresztnevet adni.

Az 1992 óta hivatalban lévő Emomali Rahmon tádzsik elnök 2007-ben változtatta meg családnevét, lecsípve belőle az oroszos “ov” végződést, mivel korábban Rahmonovnak hívták. A tádzsik kormány tagjai és más magas rangú tisztségviselők 2014-ben ugyanígy jártak el “hazafiasságból”.

A többségében muzulmánok lakta Tádzsikisztánban az 1930-as években kezdődött meg a nevek oroszosítása, miután a közép-ázsiai ország a Szovjetunió tagállamává vált. A Szovjetunió felbomlása után, különösen pedig Tádzsikisztán függetlenségének kikiáltását, 1991-et követően sok tádzsik már önként visszatért nevének helyi formájához.

Kép: Wikimedia Commons

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez