A holokauszt napja Izraelben

Jeruzsálemben a Jad Vasem holokauszt emlékmúzeum hivatalos megemlékezésével szerda este megkezdődtek a Jom ha Soának, a holokauszt napjának idei izraeli rendezvényei.

A Jad Vasemben a hagyományoknak megfelelően hat túlélő lobbantott lángra egy-egy fáklyát a második világháború hatmillió zsidó áldozatának emlékére. Az emlékünnepségen megjelent és beszédet mondott Benjámin Netanjahu miniszterelnök, valamint Reuven Rivlin államelnök. A meghívottak közt voltak az állami hivatalok vezetői, az Izraelbe akkreditált diplomaták és számos holokauszt túlélő.

Rivlin érzelmes szavakkal a Palesztinában, majd Izraelben születettek nevében önmarcangoló módon emlékezett a túlélőket fogadó értetlenségre és közömbösségre. A zsidó nép önvédelmének és biztonságának fontosságát hangsúlyozta, és izraeli védelmet ígért a zsidók számára az antiszemitizmussal szemben.

Netanjahu beszédében hangsúlyozta, hogy Izrael kötelessége a tisztes élet biztosítása a túlélők számára, és kiemelte, hogy kormányai az utóbbi években ehhez nagyban hozzájárultak életkörülményeik javításával. Az izraeli kormányfő elítélte az iszlám uszítást és számos európai politikus antiszemitizmusát, s külön ostorozta az iráni holokauszt-tagadó karikatúra versenyt. Válaszul felszólította hallgatóságát a hiteles információk terjesztésére.Izraelben hetvenegy évvel a második világháború befejezése után  mintegy kétszázezer holokauszt túlélő él, akik közül mintegy hatvanezren szegénynek számítanak a helyi mutatók alapján. A zsidó államban élő túlélők mintegy negyede volt koncentrációs vagy haláltáborban, egyötöde  pedig gettóban vagy bujkált. Harmaduk a második világháború idején 18 év alatti volt, és hatvanöt százalékuk ma már több mint nyolcvanhat éves.

A holokauszt napra a Tel-Aviv -i egyetem kortárs zsidósággal foglalkozó Kantor központja közzétette legújabb felmérését, amely szerint tíz év távlatában tavaly mérték világszerte a legkevesebb antiszemita incidenst. Közel felére, négyszáztízre csökkent a 2014-es hétszázhatvanhatról a lejegyzett antiszemita támadások száma, köztük zsidó temetők, emlékművek meggyalázása, iskolák vagy személyek elleni fellépés. A szakértők a csökkenést az arab bevándorló hullámmal magyarázzák, amely a szélsőjobboldal figyelmét elterelte a zsidókról, valamint a zsidó intézmények arab terrorakciók miatti fokozottabb védelmével. Szerintük a szélsőséges iszlamista csoportok terrorizmusától való európai félelem is erősítette az Izraellel és a zsidó közösségekkel való azonosulást és szolidaritást.

Izraelben csütörtöki délelőtt tízkor megszólalnak a szirénák és az egész országban megáll az élet egy percre, még az autópályákon is leállnak a járművek. Az utasok kiszállnak és csendes főhajtással emlékeznek a második világháború mintegy hatmillió zsidó áldozatára.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez